» 2015. » november
Utoljára módosítva: 2015. november 30.
Megszentelt Szexualitás Hanganyagok

“Bevallom nagyobb mámort lelek a szenvedélyben, mint az imában. Az efféle szenvedély már ima. Bevallom, még mindig imádkozom, hogy érezhessem szeretőm ajkának érintését, simogató kezét, karjainak ölelését. De hiszen én így adom meg magam. Bevallom, még

Utoljára módosítva: 2015. november 18.
Lilith

Lilith az Első Nő, még Éva előtt létezett, ugyan a Bibliából már kimaradt. Nem Ádám oldalbordájából teremtődött, hanem Ádámhoz hasonlóan a föld porából. Lilith Ádám társa volt, egyenlő és független, önmagában teljes, aki otthagyta az Édenkertet, mert

Utoljára módosítva: 2015. november 12.
Fájdalom

Vannak olyan helyzetek, amikor nagyon tudunk fájni. És sokszor a lelki fájdalom sokkal jobban megvisel minket, mint a fizikai. Az ember lét velejárója, hogy megtalálnak minket helyzetek, amikben fájunk. De az már a saját választásunk, hogy mit kezdünk ezzel a fájdalommal.

Utoljára módosítva: 2015. november 7.
Visszatérés a Szeretetbe

“Minden negativitás a félelemből születik…De nincsen olyan félelem, amit a szeretet ne oldana fel…Ha szeretnénk kilépni a félelemből, akkor a megoldás nem a harc, hanem az, hogy kicseréljük szeretetre.“ (Marianne Williamson) (more…)

Utoljára módosítva: 2015. november 6.
Test-Templom

A test a Lélek temploma. Az a forma, amelyben a Lelked végtelenje a fizikaiban tapasztalja önmagát. A tested Lelked fizikai kiterjesztése. Arra hoztad létre, hogy örömteli megtapasztalásaid legyenek benne a fizikai létben. A tested kehely, melyen keresztül a Lélek-energiád