» 2016. » július
Utoljára módosítva: 2016. augusztus 3.
“A Félelem a Barátom” Kurzus

„Minden negativitás a félelemből születik…De nincsen olyan félelem, amit a szeretet ne oldana fel…Ha szeretnénk kilépni a félelemből, akkor a megoldás nem a harc, hanem az, hogy kicseréljük szeretetre.” (Marianne Williamson, Visszatérés a szeretethez)

Utoljára módosítva: 2016. augusztus 2.
Akhnaton Gyógyító Est

Akhnaton akkor lépett elő Egyiptom történetében, amikor a papság már teljesen eltért a tiszta energiáktól, a vallás, hit a hatalomvágynak rendelődött alá, és az EGY szétszabdalódott. Ebből kereste a kiutat, lehetőséget adva az EGGYEL, a mindent felépítő energiával

Utoljára módosítva: 2016. július 13.
Magdaléna és Egyiptom

Egyszerűen csak hívott Siwa, Egyiptomnak ez az eldugott varázslatos része, akkor még eszembe sem jutott Magdaléna, csak volt egy hívás és elkezdtem összerakni az utat. Aztán egyre több és több addig ismeretlen információ bukkant elő, körülöttem és Lelkem emlékezetében.

Utoljára módosítva: 2016. december 18.
“Magdaléna-Avalon” Misztérium-Nap

‘”Mindannyian veletek vagyunk és én is veletek vagyok: mi együtt elsősorban nők vagyunk, másodsorban nővérek vagyunk. Lelkek vagyunk, a szeretet erői vagyunk, a világot megváltoztató küldöttek vagyunk. Minden idők Istennői vagyunk és eljöttünk, hogy

Utoljára módosítva: 2016. július 11.
Lélek-Test

“Az álom kiteljesedett. Fény voltam. Egyszerre léteztem mindenütt, mert fény voltam. Minden sejtem megnyílt és a dimenzióim kitágultak. A Fény birtokba vette a testemet, és a sejtjeim megadták magukat. A Fény az Élet Kódja volt és én magamban hordoztam. Az érzékeim

Utoljára módosítva: 2016. július 5.
“Szeretek-Teremtek” Hanganyagok

Augusztus elseje az év-körön a bőség időszakának beköszöntése. Augusztusra véget ér az aratás, az arany búzatáblák kalászait levágják, hívogat a frissen sült új kenyér illata.  A nappalok már egyre rövidebbek, de ezt szinte észre sem vesszük még, hiszen

Utoljára módosítva: 2016. július 15.
Önértékelés

Ki vagy te? Minek tartod magadat? Mennyire vagy értékes? Mitől függ az értéked? Milyen külső tényezők határozzák meg? Egyáltalán értékeled-e magadat addig, amíg külső tényezőktől függ az, hogy mit gondolsz magadról? (more…)