Az idén nyáron abban az áldásban volt részem, hogy Az Amazigh Hercegnő című Lélek-regényem utolsó fejezeteit a Földközi-tenger partján írtam meg, Egyiptomban. Mondhatnám azt is, hogy Lemúrián írtam, mert Egyiptom északi tengerpartja tényleg csodálatos Édenkert-érzést

Sub Rosa – a misztérium és tudás, melyet titokként kell kezelni, melyet csak az arra hivatottnak lehet felfedni. Először Ízisz Misztériumaihoz kapcsolták a Római Birodalomban. Később átvették titkos társaságok is. A kereszténység idejében jellé változott

“Teljes bizonyossággal mondta ki a szavakat: – Választom a Lelkemet. Függetlenül attól, hogy hogyan döntött Alexander és hogyan dönt majd Antonius. A Lelkem vagyok. Választom önmagamat. Szavaival a Szentélyt még több aranyfény töltötte be, de ennek forrása

“Rómulus áll ezután élére a népnek, a nőstény farkas-dajka fakó szőrén viduló, ki nevéről népét rómainak híván, Marsnak falat épít. S nem szabok akkor időt, se teret birodalmuk elébe, minden uralmat örökre nekik fogok adni. De Júnó, Ő, ki ma földet,

“…az Élet Őrzői ők. Harcosok, akiknek megszentelt Harca az, hogy emlékezzenek arra, hogy az EGY szeretete teremtett mindent, minden Élet Szent, és az Élet és az Erő végtelen.” (Veres Kriszta, Az Amazigh Hercegnő) (more…)

“Látta Őt már régóta. Már azelőtt látta ezt a pillanatot, mielőtt a Férfi megszületett, látta mióta Lelke igent mondott erre a földi küldetésre a Világok közötti Térben,  a Fény Angyalainak ölelésében.  Látta és várta. Végtelen türelemmel, ahogyan

Akhenaten Fáraó a városát messze a Sivatag mélyére építette a városát, távol az akkori Egyiptom minden fénylő városától. AketAton – Aton Horizontja – ez volt a szépséges, új város neve, ahol a Templomok falai nyitva voltak, hogy befogadják a fényt,

“Ó Mester, hadd legyek tanító, vezetve őket egyre feljebb, míg egymás számára fénnyé válnak. Megszabadulva az éj sötét fátylától, mely körülöttük van, hadd szítsam a tüzet az emberekben. Felvezetett ezután a Templomlakó. És újra emberek között találtam