Több valóság létezik. Van az, amelyet az emberek általában valóságnak hisznek, a fizikai, az, amit tapintani, szagolni, ízlelni, hallani és látni tudsz. Az, amit akkor érzékelsz, amikor az öt érzékszervedet erősen beszűkült módon használod. És létezik egy másik valóság, ahová az érzékszervek kitágítása után jutunk el, a Lélek valósága. Nem fizikai, finom energia-hullámokban rezeg, de ha ez a szándékunk áttáncolhat a fizikaiba.Az elme számára a Lélek valósága pusztán fantázia, ábrándozás, addig nem is fogadja el valóságnak, amíg fizikaiként nem érzékeli. De annak, aki felébredt a Lélek valósága az egyedüli valóság, és a másik az illúzió, bármennyire is testinek és valóságosnak tűnik.

Valójában EGYetlen valóság van, a Lélek valósága. És megteremthetjük az EGYséget az életünkben azzal, ha engedjük, hogy a Lélek valósága fizikaivá váljék.

Mondok egy példát erre, hogy jobban értsd. Mancesz Crazy nevet viselő, Bastet és az egyiptomi utcák örökségét erősen magában hordozó cicám egyik oldalán keletkezett egy púp. Úgy néz ki, mintha beütötte volna – halvány fogalmam sincsen arról, hogy hogyan – és a sérült rész feldagadt. Eléggé nagy a feldagadt Photo0059rész, és ugyan a cica teljesen normális, eszik, iszik, és őrült, mint mindig, de azért aggodalmat keltő ez a púp, amit az oldalán visz.

Lélekből hangolódtam a cica lelkére és arra, ami a púpból a Lélek szintjén létezik. Majd az egyik Viola-Láng meditációval gyógyítottam a feldagadt részt. Minden gyógyítás után más-más állapotot mutatott a Lélek, az energiák gyorsan változtak, de a fizikai ebből néhány napig semmit sem tükrözött vissza, továbbra is vitte a púpot a cica.

Én pedig továbbra is gyógyítottam, és figyeltem a Lélek-valóság változását. Tegnapi napon már tiszták voltak az energiák, abból a zavart energia-képből, ami eredetileg jelen volt, csak egy-két szál látszott és az is gyorsan eltűnt a viola-színű lángban. Tegnap a cica lelke azt is elárulta, hogy még két nap, és a fizikaiból is eltűnik a púp. És ennek megfelelően ma reggelre a púp már sokkal kisebb, az energiák változása elkezdett a fizikaiban is tükröződni.

Ez történik a Lélek-Összekapcsolásaimon is. Ráhangolódom a Lélek szintjén létező valóságra, a Lélek megmutatja azt is, ahol az elakadás jelen van a Lélek-rezgések és a fizikai között, az elakadásokat kitisztítjuk, és a Lélek-valóságnak megfelelő rezgésekkel itatjuk át a hozzám forduló Lényének minden szintjét, majd a Lélek-Valóság hamarosan átírja magát a fizikaiba.

Jövő héten indul új Lélek-gyógyítói kurzusom, ahol ezt tanítom. Várlak Téged, ha hív téged a gyógyítói ösvénynek, ez a finom, de nagyon hatékony módja:

 Lélek-Gyógyítói Kurzus Veres Krisztával

2013. január 19-23 és június 15-19. Budapesten

és

2013. szeptemberében Egyiptomban

A Lélek-Gyógyítói Kurzus alatt egyre mélyebbre lépünk a saját Lelkünkkel való kapcsolódásban, a Lélektől Lélekig való kapcsolódásban, mások Lélek-energiájának érzékelésében, érzékelésünk tágításában és a bizalomban, ami képessé tesz a Lélek-hang követésében, illetve megtanuljuk az energiánk fókuszálását, különböző rezgések érzékelését és felerősítését,saját magunk és mások Lélek-rezgésére hangolását.

2013-ban másodszor indítom el azt a Lélek-gyógyító Kurzust, amelyet az idén egyéves folyamatban (öt hétvégi találkozóban) tanítottam. Ugyanezt a folyamatot 2013-ban Budapesten két ötnapos találkozó formájában, illetve Egyiptomban egy tíznapos elvonulás keretei között adom át.

Jelentkezéshez küldj nekem egy emailt: kriszta@vereskriszta.com

További részletekért ide kattints!

Még egy fontos dolog! A cica esetében gyors volt a fizikaiba átíródás folyamata, mert a cica – és általában ez a helyzet a gyerekekkel is – hagyta a folyamatot történni. Az emberekkel, főleg a felnőttekkel általában azért hosszabb a folyamat, mert bennük rengeteg kétség és ellenállás van, és általában ezeknek adják oda a figyelmüket.

Lehet gyorsítani a folyamatot azzal, ha a figyelmünket annak adjuk oda, amely a Lélek-valóságnak megfelelő rezgés. Erre sokan szokták azt mondani, hogy nehéz, mert ahelyett, hogy az elme irányítana téged, neked kell irányítanod az elmét. Lehet, hogy nem megy rögtön, de a jó hír az, hogy megtanulható!

Ha szeretnéd ezt megtanulni, akkor várlak téged februárban induló új online kurzusomon, melyet a következő tíz napban (január 22-ig) kedvezményes áron rendelhetsz meg:

 „FIGYELEM” Online Kurzus

2013. február 17.

5 hét * 5 tanítás a teremtő energiáid működtetéséről * 5×3 gyakorlat, a figyelmed irányítására és annak a kívánt irányban való megtartására

A „FIGYELEM” Online Kurzus részvételi díja 12500Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 2500Ft, ha a következő tíz napban (január 22-ig) bejelentkezel!

JELENTKEZÉSHEZ IDE KATTINTS!

Február elején újra indítom azt az online kurzusomat is, amelyben olyan gyakorlatokat és hanganyagokat gyűjtöttem össze, melyek abban segítenek, hogy képes legyél tisztábban hallani a Lelked hangját és képes legyén minél inkább annak vezetésére hagyatkozni. Két napod (január 14-ig) van még arra, hogy a kurzusra szuper-kedvezményesen, összesen napi  100Ft-ért jelentkezz:

 „Fény-Lélek-EGYség” Online Kurzus Veres Krisztával

indul: február 1-én

21 nap * 21 anyag – hanganyag, tanítás, rituális gyakorlat formájában -, amely mindegyike egy út lehet számodra az elméből a Lélekbe való megérkezésre

Az online kurzus alatt minden nap kapsz egy olyan gyakorlatot, mindennapokban alkalmazható tanítást vagy meditációs hanganyagot, melyet én magam is kipróbáltam és alkalmazok arra, hogy a Lélekkel való kapcsolatomat egyre mélyítsem, és erősítsem. Így a 21 nap az anyagok életedbe engedésével intenzíven erősíti a te Lélek-kapcsolatodat. De az anyagok nem csak erre a 21 napra szólnak. Hiszen, ahogy Rumi mondja, ha a kenyeret keresed, kenyérré válsz. Bármit keresel, azzá válsz. Ha a Lelket keresed, azzá válsz. Minél inkább választod a Lelkeddel való kapcsolódást, annál inkább átragyogja Valódi Önmagad Fénye az életedet. Ezért azt javaslom, hogy használd ezeket az anyagokat minél gyakrabban, akár napi szinten is.

A „Fény-Lélek-Egység” Online Kurzus részvételi díja 12 600Ft. KEDVEZMÉNY! A Te részvételi díjad csak 2100Ft – azaz napi 100Ft -, ha január 14-ig bejelentkezel és befizeted a részvételi díjat!

 Jelentkezéshez ide kattints!