“…egyre jobban kezdett érdekelni a kelták viszonyulása az aranyhoz. Az aranyat nemcsak a naphoz fűződő szimbolikus kapcsolata miatt tisztelték, ami már régóta ismert tény volt, hanem a kelták nézete szerint az arany jelentette a kapcsolatot a földi élet és a halál utáni élet között is. Erre bizonyíték például, hogy a kelták arany torkot (nyakláncost) viseltek a csatában, gyakran ez volt az egyedüli dísze öltözéküknek. Ezen kívül találtam egy meghökkentően lenyűgozó referenciát a kelták egyik “aranyútjára” vanatkozólag. Ez az aranyút nem kereskedelmi útvonal volt, hanem egyfajta szent zarándokút, számos templommal, amelyekben az aranyat spirituális célokra használták.” (Barbara Wider, Pénz=Szeretet)

2010-ben született meg Online PénzVonzó Kurzusom, a kuzus anyagainak megalkotását erőteljesen inspirálta bennem Barbara Wider könyve. 2010 óta folyamatosan sok különböző tanítást adtam át pénzzel, teremtéssel, bőséggel kapcsolatosan.

A pénzzel való kapcsolódásunk sosem pusztán a pénzről szól, pénzzel való viszonyunkat, kapcsolódásunkat nagy mértékben az határozza meg, hogy

tutankhamon3milyen szinten működtetjük a tudatunkat. És ez persze nem csak a pénzre hat ki, hanem mindenre, ami anyagi természetű.

A fenti idézet a kelták AranyTudatáról szól, de ez az AranyTudat jelen volt az összes ősi népnél, így az Ősi Egyiptomban, az inkáknál, a mayáknál, a tündérekkel még EGYütt létező magyaroknál, és természetesen jelen volt Atlantiszon is.

AranyTudattal olyan életet teremthetünk magunknak, melyben a bőség egyértelmű minden szinten. A Föld a jóllét, bőség és öröm bolygójának teremtődött, erre minden Édenkert történet és mítosz emlékszik. A bőség nem kiváltság, mindenki számára elérhető.

AranyTudattal átírhatjuk a pénzzel, anyagiakkal való viszonyunkat, így teremtjük meg az AranyPénzt – amely egyszerre fizikai és szellemi fogalom, létező – és tesszük a bőséget életünk alapjává.

“A pénz olyan energia, amelyet már évezredek óta az emberi gondolkodás és tudatosság irányít…Ma már a pénz magával hurcolja mindazt a félelmet, dühöt, kapzsiságot, amit az egyes emberek éreztek, miközben a pénz áthaladt a kezükön.” (Barbara Wilder, A pénz:szeretet)

„A pénz olyan energia, amelynek szabadon kellene áramlani az életünkben, keresztül a világon. De a félelem gátolja ezt az áramlást…Ha mi, emberi lények, képesek voltunk áthatni a pénzenergiát ezzel a negatív csomaggal, józan feltételezésnek látszik, hogy képesek vagyunk megtisztítani is, és feltölthetjük új, pozitív erővel.” (Barbara Wilder, A pénz:szeretet)

Az AranyPénz az a pénz-energia, mely szabadon , félelmek nélkül, szeretettel átitatva áramlik keresztül az életünk és a világon.

Szeptemberi work-shopomon ezekkel utaztunk. Ha nem voltál ott, akkor most megrendelheted hanganyag formájában:

AranyTudat – AranyPénz Work-shop Hanganyagai

2019. október 21-én küldöm ki őket újra

Szeretettel ajánlom a work-shop hanganyagait, ha megtisztítanád magadat minden olyan programtól, karmikus történettől, fogadalomtól, amely azt táplálja benned, hogy nem fér össze a szellemi tisztaság és az anyagi jóllét, bőség. Ha elengednéd azokat a hitrendszereidet, hogy az anyagi bőség egy bizonyos szint felett megront, belehúz a hatalommal való visszaélésbe. Ha megérkeznél oda, hogy a saját bőséggeddel bőséget hozhatsz a Világba.

És főleg ajánlom, ha bármilyen minőségben segítői szerepet (terapeuta, gyógyító, papnő, coach…) töltesz be. Ebben az esetben különösen fontos, hogy a Szellemi Tisztaság és a Pénz harmóniában legyen benned, hiszen emberekkel foglalkozol. Az, ami belőled kisugárzik rájuk is hat, és így kiemelten fontos szerepet töltesz be abban, hogy a Bolygónk ismét a Jóllét, Öröm és Bőség Bolygója legyen.

A két hanganyag díja 4 400Ft.  Október 20-ig tudod őket rendelni.

Megrendeléshez töltsd ki az alábbi űrlapot:


Hogyan szólíthatlak: *
Email címed: *
Teljes neved: *
Telefonszámod: *
Pontos címed: *
Hozzájárulok hírlevél küldéséhez
Az adatvédelmi tájékoztatót elfogadom