Rumi azt mondja: „A szívem szerelemben ég, csak a lángot látom”. Pont így érzem magam. Szerelmes vagyok Egyiptomba és szerelmes vagyok az életbe. Hajnalban átölelte az álmomat az imára hívó hang, és azóta a Lelkem szerelmes lángokban imádkozik. Olyan erősen lobognak bennem, hogy aludni sem tudtam sokáig. Helyette szerelemmel táncoltam körbe a lakást.

Pont úgy, ahogy Rumi mondja: „Csukott szemmel látom a szépséget, ami táncol. A fátylak mögött szerelemtől részegülten én is a mozduló világ táncát táncolom”

Látni csukott szemmel a szépséget, azaz becsukni a szemem minden illúzióra, és megnyitni a látásom az isteni mindenben lüktető gyönyörű fényére, és szerelembe esni vele. Feloldódni ott, ahol minden összeér, és csak ölelni a mindenséget Szerelemmel, visszaölelni mindent az EGY-be.

Bosszankodhatnék a kairói forgalmon, ami lépésben halad, de miért tenném, amikor helyette beleszippanthatok a rózsa illatába, amivel Tamer, a bátyámmá változott taxis várt. Miért tenném, amikor helyette magamba ölelhetem a fényeket és az olyan édes kairói zűrzavart. Láthatnám a szemetet az utcákon, és látom is, de még inkább látom mögötte a varázslatot, ami rabul ejtette a szívemet, és ami a Lelkemből előhívott már ezer előtte ismeretlen erőt.

Ha belefeledkezel a múlt árnyai, bezárul a szíved, és nem tudod megélni a világ ezernyi szépségét. Ne csukd be a szíved, nem éri meg. Itt van körülötted a mindenség és csak arra vár, hogy átölelhessen!

Ne félj attól, hogy a szerelem elmúlik, és ott maradsz a csalódásaiddal. Ez régebben is csak azért történt így, mert kiestél a szerelem érzéséből!

Ha vágyod a nyitott szívet és a szerelmes átéléseket, akkor gyere és tarts velem! Gyere és táncoljunk együtt a szerelem lángjai között! Miért élnél szerelem nélkül, amikor annyira szebb vele az élet! Online Szerelem-Vonzó Kurzusomat most kedvezményes áron rendelheted meg. Ha már részt vettél a kurzuson, de szeretnéd tovább tágítani a szerelemben létezés képességét, akkor megrendelheted most külön a 8×7 napi megerősítést!:

ONLINE SZERELEM-VONZÓ KURZUS

indul: március 22-én, ÚjHoldnál

ALAP CSOMAG:  8 hét  * 1 meditációs hanganyag * 8 tanítás * 8 gyakorlat, hogy sikeresen megváltoztathasd a rezgéseidet és megérkezz arra a rezgés-szintre, amely vonzza a szerelmet

Az ALAP-CSOMAG részvételi díja: 8800Ft. AJÁNDÉK! Az alap-csomagot, most azon az áron rendelheted meg, amit 3000Ft és 8800Ft között jó szívvel ki tudsz fizetni! Ehhez csak annyit kell tenned, hogy részvételi szándékodat február 14-ig!

A személyes kísérést és tanácsokat biztosító EZÜST és ARANY csomagokat most szintén kedvezményes áron rendelheted meg, ha van skype elérhetőséged!

ÚJ! Az alap-csomagot kiegészítő, új 8×7 napi megerősít kedvezményes (2600Ft) áron rendelheted meg!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/online-kurzusok/online-szerelem-vonzo-kurzus/

Szerelmes ragyogás lüktet bennem, és a szemem újra és újra belefeledkezik az emberekből kinyíló szépségbe. Egy-egy mosolyba, szemvillanásba és a pillanatból nyíló végtelen kedvességbe.

A szerelem érzése varázserő. A megnyílás varázserő. Tényleg az! Mágikus vonzóerő. Különös. Azt tapasztalom, hogy a férfiak nem tudják rólam levenni a szemüket, színes pillangókként repülnek körülöttem, egyre közelebb, amíg valamilyen módon meg nem érinthetnek. Míg meg nem érinthetnek egy szóval, egy segítő gesztussal, jövőbeli összetalálkozások vágyának kifejezésével, vagy azzal, hogy hazaszállíthassanak a repülőtérről…És a Lelkemmel átölelem őket, mindegyikben átölelem a Kedvest, akit a testemmel is átölelek majd, amikor odalép mellém…

Színes pillangókként repülnek körülöttem a férfiak, mintha a gyertya lángja lennék, ami hívja őket. És tudom, hogy így van. Fényes vagy – ezzel köszöntött Tamer, a bátyám. A nyitott szívemtől és a Lelkemmel lépéstől vagyok Fényes, és ez az a mágikus erő, ami hozzám vonzza most a férfiakat, és amikor megérinti őket, kifényesednek ők is, mert kinyílnak a Lelkükben, ahol a FÉNY lakik.

Nem volt mindig így. De lett, mert döntöttem a Lelkem ragyogása mellett, a szívem minden körülmények között való nyitvatartása mellett, és a SZERELEM mellett. Dönts te is! Mert megérdemled, hogy szerelmes ragyogásban élj! Mert megérdemli a világ is, hogy beburkold önvalód ragyogó szerelmével! Ha vágysz ebben a varázsban utazni, akkor várlak téged a május elsejei szertartásomon:

 „A SZERELEM Rózsakertjében” Szertartás az Istennő Templomban

2012. május 1. 19:00-21:30

“A szeretet az élet alapelve. Mindenkinek meg kell nyílnia, hogy szerethessen. Ha bezárkózom és páncélt húzok érzéseimre, a valóság csak megszűrve juthat oda be, és minden kopár, szürke marad.” (Peter, Lauster)

Az elme illúzióiból a mindent átitató szerelem-varázslatba hívlak téged. Oda, ahol a rózsák édes illata elfeledteti veled a valaha szerzett tüskéket és meggyógyítja a szívedet, és benned a szeretet képességét.

„A szeretet képessége a szerelemre való készség. Készen kell állnom csak így bontakozhat ki a szerelem.” (Peter Lauster)

Varázslatos utazásra hívlak, rózsák között lépni, rózsák szirmaiban felfedezni az Univerzumot, megnyílni a szeretet szemének, megnyílni a Szerelemnek, amely mindig jelen van, és ami nélkül fűszertelen az élet.

„Ha kibontom érzékeim éberségét és tisztaságát, kifejlődhet a szerelem. Akkor az élet szeretet és a szeretet élet…” (Peter Lauster)

Hívlak Téged, hogy kibontsd Lényed szépségének szirmait! Hívlak, hogy sugározd Lényed rózsájának kelyhéből a Szerelmet! Hívlak, hogy legyél Te az, aki az életet maga körül a Szerelem Rózsakertjévé változtatja, a Szépség Megszentelt Templomává, amelynek illata az oda betérőket átemeli a Szerelmes EGYségbe!

A „SZERELEM Rózsakertje” Szertartás részvételi díja 3 900 Ft. KEDVEZMÉNY! A Te részvételi díjad csak 2600Ft, ha február 24-ig bejelentkezel és benne vagy az első 10-ben!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/szertartasok/a-szerelem-rozsakertje-szertartas/

Ehhez a bejegyzéshez a honlapomon hozzá is szólhatsz. Bármelyikhez! És örülök, ha megosztod velem a gondolataidat.

Szeretettel,

Veres Kriszta