Szeretnél egy olyan Világban élni, ahol nincsen háború, ahol béke van és szeretet? Mostanában sok embernek felteszem ezt a kérdést, és általában háromféle reakcióval találkozom. Vannak azok, akiknek a válasza igen és ugyan vannak kétségeik, de tudják, hogy pont ennek a csodálatos átalakulási folyamatnak a részesei és teremtői vagyunk. Vannak olyanok, akik szeretnék ezt a Világot, de azonnal elkezdik magyarázni, hogy miért nem történhet meg. És vannak még azok is, akik annyira ragaszkodnak a dualitás szükségességéhez, hogy azt mondják az a Világ unalmas lenne.

Az én válaszom IGEN, emlékezem erre a Világra, és emlékezem a tervre, ami ezt a Világot hozza egyre közelebb a fizikai megtestesüléshez. AZ EMLÉKEZÉS IDEJE VAN!

Mária Magdaléna azt mondja: „Álmomban felkeltem az ágyamból és kirohantam az éjszakába. Lábaim érintették a földet és éreztem, hogy Földanya remeg, hulló könnyeinek hangja egy volt a lövések hangjával. Belenéztem az éjszakába és láttam, hogy ez nem az én világom, nem az én időm. Ez az emlékezés ideje volt, amikor az emberek félelmeiket hátrahagyják, és az ítélkezésből megérkeznek az egységbe. De először a fegyverek tüze lesz, emberek menekülnek a házaikból, meghalnak, a világ megismeri az öldöklést, a háborút, a gyűlöletet és erőszakot. Álmomban a hegy peremén álltam és láttam mindent, ami lesz és tudtam, hogy mindez elmúlik majd.”

AZ EMLÉKEZÉS IDEJE VAN! És ismét Magdalénát idézem, a szavait, melyek minden nőhöz szólnak: „mi együtt elsősorban nők vagyunk, másodsorban nővérek vagyunk. Lelkek vagyunk, a szeretet erői vagyunk, a világot megváltoztató küldöttek vagyunk. Minden idők Istennői vagyunk és eljöttünk, hogy visszavegyük az erőnket, minden idők igazságának felszínre emelkedésén keresztül.”

A SZERETET ERŐI VAGYUNK! És ott kezdődik a szeretet, hogy nem kérdőjelezzük meg többé a Fényünket és Ragyogásunkat, hiszen mi vagyunk a híd látható és láthatatlan között. Testünk minden rezdülésével, minden sejtünkkel emlékezünk arra, ahonnan jöttünk, mert az összes testi történésünk úgy van összerakva, hogy folyamatosan érzékeljük a láthatatlan, érzékeljük energia-mivoltunkat. Azt, hogy FÉNY vagyunk. A Forrás Fénye vagyunk! Azaz SZERETET VAGYUNK. És ez azzal kezdődik, hogy szeretjük magunkat annyira, hogy nem kérdőjelezzük meg többé saját szépségünket, értékességünket, ragyogásunkat. Nem tesszük a Ragyogásunkat attól függővé, hogy mik a külső reakciók, történések.

És amikor ebben megállunk biztosan, akkor valóban a SZERETET ERŐIVÉ VÁLUNK. És nem ítéljük meg többé a férfit, és senkit sem azért, mert éppen elveszik a félelmekben, hanem a bennünk lüktető szeretet szemén keresztül nézünk kifelé és összekapcsolódunk a másikban is a Valódival. Túllátunk az összes viselkedési formán, aminek álarcában a félelem megjelenik, és összekapcsolódunk a másikban lüktető Valódival, azaz a Szeretettel.

Ez a mi erőnk és ragyogásunk! Tudjuk, hogy SZERETET vagyunk, és ezzel a Szeretettel átöleljük a félelmeket és meggyógyítjuk a VILÁGOT.

Csatlakozz hozzánk és lépj bele az erődbe! Az emlékezés ideje van! Emlékezz vissza a Ragyogásra, amit magadban hordozol és éld önmagadért, a szerelmedért, minden szeretettedért és a Világ összes teremtményéért! Jövő hétvégi Női Ragyogás Work-shopunkra holnap éjfélig még kedvezményes áron jelentkezhetsz:

Női Ragyogás Work-shop Arató Mónikával és Veres Krisztával
2011. szeptember 24-25. az Istennő Templomban

Kattints ide, és olvasd el a work-shopról szóló részletes információt!

Hétfő délután Salimát gyógyította. Salima hipnoterapeuta, egy kairói holisztikus központ tulajdonosa. Gyógymódot cseréltünk, és kedden este én is elmentem Salimához, hogy megtapasztaljam azt, ahogyan ő gyógyít. Az volt a szándékom, hogy szeretnék megerősödni a saját életemre, illetve a Világban zajló változásokra érkező látomásaimban. Salima azt javasolta, hogy csak a hipnózisba mélyülést vezeti, de aztán elengedi a folyamatot, hadd vigyen oda, ami nekem a legjobb. És ez volt a tökéletes módja az utazásomnak.

Mária Magdaléna egyik látomásába érkeztem. Egy látomásba, amiről Magdaléna szavait újra és újra elolvastam, mindig mélyen érintettek. De az, ahogy most átéltem teljesen más volt. Nehéz róla mesélni. Mindig is emlékeztem valahol mélyen egy csodálatos Világra, újra és újra megpillantottam és magamhoz öleltem részeit, és aztán egyszerre csak megérkeztem oda, hogy ez a Csoda VALÓSÁG, teljes egészében, nincsen távol, most van. Bennem van és egyszerűen VAN. EGY vagyok vele, és kapu vagyok, amin ez a Világ láthatóvá válik, hogy mindenki, aki összetalálkozik vele átélje valóságként, beengedje. Nem kell tovább tagadnunk a háború nélküli, szeretetben és békében lüktető Világot. Megoldást sem kell látnunk a testet öltésére. Egyszerűen beengedhetjük, és örülhetünk annak, hogy VAN. És máris VAN.

Az utazásom végén nemcsak Magdaléna jelenlétét éreztem, hanem azt is, hogy nincsen különbség EGYek vagyunk. Hiszen minden EGY!

És a Magdalénával közös látomásom a Világról, ami VAN: „Millió évek álmának békéje megtörténik az emberek között és nem lesz szétválasztottság. Az emberek együtt emelkednek, fiatalok és öregek, nők és férfiak, egyenlőség lesz. Minden nép csillag lesz, mely ugyanazon szándékkal ragyog az égről, hogy mutassa a fényt az emberiségnek. A napok évekké és ezredévekké válnak és minden pillanat egy lesz, egyszerre létezik. Akkor minden tanítás, minden tudás újjászületik a tudatosságban, és minden érthetővé válik. Minden kérdésre megérkezik a válasz és minden értelme a felszínre emelkedik. Nem lesz többé egyedüllét, mert az emberek a szíveikből és a lelkükből nyújtóznak egymás felé. Látomásaik az egység, igazság és rend látomásai lesznek. Az emberiség útjai az angyalok útjaivá válnak, és minden idő és kor egyetlen pillanatban ér össze. És a tanítások végre világossá válnak. Az emberek örvendeznek és táncolnak majd, kívül és belül, az összes királyság együtt emelkedik az emberlét álmainak ködéből és egybeforr az Istenivel. A szférák igazsága világítja majd az utat. A férfi csatlakozik a nőhöz az alkímia végső táncában. Minden bánat elmúlik és átalakul a béke szivárványában. Nem lesz háború, nem lesz éhínség, nem lesz járvány. Az Úr és az Istennő egyesülnek, és egyesül az éjjel és a nappal. Minden erő eggyé válik és jelzi a véget és a kezdetet. A dualitásba vetett hit megpihen, és minden kettősség eltűnik. Az emberek emlékeznek, és nem keresnek többé. A lábaik, a kezeik, a szíveik és lelkeik egyesülnek kívül és belül. A mikrokozmosz makrokozmosszá változik. A pillanatok eggyé válnak, és azt tapasztaljuk majd, hogy megállt az idő. Minden pillanat magába öleli az összes vágyat és szükséget, és minden vágyódás betöltetik. Nem lesz veszteség és elhagyatottság, mert minden ismertté válik. Az Apa és az Anya kezei összeérnek az égen, és minden gyermeküket beleölelik a létezés kristály-fényébe.”

A szeretet választásának jegyében hívlak a Magdolna erejét idéző szertartásomra. És az az ajándékom, hogy szeptember 23-ig azon áron jelentkezhetsz, amit most 2000Ft és 5000Ft között jó szívvel ki tudsz fizetni:

MAGDOLNA LÁNG SZERTARTÁS
2011. október 1. 16:00-20:00

Kattints ide, és olvasd el a work-shopról szóló részletes információt!

Remélem hamarosan személyesen is találkozunk!

Szeretettel,

Veres Kriszta

* Az idézetek Flo Aeveia Magdalena Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna története című könyvéből valók