Rengeteg szépséges üzenetet kaptam a születésnapomra, nem is volt még időm az összeset megköszönni. De az egyik legnagyobb meglepetésem az volt, hogy sokan mennyire ügyeltek arra, hogy azt írják az ISTENNŐ éltessen. Régen ennek jelentősége lett volna számomra. De ez jó ideje megváltozott. Ha muszáj neveznem valahogyan az élet és az életem Forrását, akkor szeretném így nevezni: az EGY.

Hosszú ideig azt mondtam magamról, hogy ateista vagyok, mert Istennek hibbantnak kell lennie egy ilyen világ megteremtéséhez. Egy hibbant Istenségben meg miért higgyek?

Majd mindez egy pillanat alatt megváltozott, amikor megnéztem az Avalon ködbe vész című filmet. Mélyen megszólított ez a három szó: Avalon, Istennő és papnő. Az ateizmusom tovatűnt, és elindultam az Istennővel a női spiritualitás ösvényén, melytől annyi ajándékot kaptam, hogy felsorolni is nehéz lenne. Az Istennővel lépkedve azt mondtam, hogy nincsen egyetlen út, mert minden út az istenihez vezet, de azért valahol mélyen belül mégis azt gondoltam, hogy mégis csak az lenne jó mindenkinek, ha az Istennővel járná a saját útját.

Majd mindez ismét egy pillanat alatt megváltozott. 2011. elején muzulmán vallású Kedvesemmel beszélgettünk és ez a beszélgetés elhozott számomra egy nagy felébredést. Rálátva a hitrendszerre, melyet a muzulmán neveltetés ültet az emberekbe megértettem, hogy rengeteg emberi próbálkozás volt már az idők során arra, hogy megpróbáljuk megfogni és leírni azt a Láthatatlan Erőt, mely mindennek forrása. Ezért születtek az idők során a különböző népeknél különböző nevek, ábrázolások az Istenire. Ez viszont a 22-es csapdája, mert abban a pillanatban, hogy nevet adunk, annak az Erőnek, ami minden formán túl van máris a mi illúziónk részévé válik. Mert ami valódi az az EGY. Hogy minden EGY, minden látszólag külön-álló forma valójában az EGY része. Minden Istenség és Istennő az EGY-et próbálja közelebb hozni, lehet kapu az EGY-hez, vagy lehet bezárt vasajtó is, ami a szétválasztottság illúziójában tart minket. Csak a szándékon és a tudatosságon múlik.

És itt bajban voltam. Mert ez a felébredés rádöbbentett arra, hogy az Istennő, amely addig életem alapköve volt, szintén az illúzió-világunk része. Ettől a felismerőstől egy ideig tanácstalanná váltam, elvesztettem a viszonyulásaimat, és azt sem tudtam, hogy mit tanítsak ezek után a Pap/nő Iskolában, amely addig az Istenit az Istennő különböző arcaiban állította a középpontba. De a zavarodottságot azonnal felszabadulás követte. Felszabadultam az „egyetlen út” terhétől, és megnyíltam arra, hogy bármelyik úton tudjak lépni, és bármilyen vallás és spirituális ösvény tanításaiból magamhoz öleljem azt, ami engem táplál, és ami az adott pillanatban segíteni tud abban, hogy az EGY-ség állapotába táguljak.

Ebben a felszabadulásban a helyére került az Istennő is, mint az a nagyon szép erő, melyet szerte a világon megszólítottak az őseink, mely magában hordozza egy szebb, békével és egyensúllyal teli világ emlékeit, és amely összekapcsol minket a női létezés szentségével.

Ez a felszabadulás nem csak engem tágított tovább, hanem arra is lehetőséget adott, hogy mindenkivel megtaláljam azt a hangot, amely segít neki a saját útján belül megtenni azokat a lépéseket, melyek őt a szétválasztottságból az EGY-ségbe, a szenvedésből a Földön megélt Mennyországba viszik.

Ezt a tudást adom most már tovább a Pap/nő Iskolában, melyet éppen ezért átneveztem Lélek-Láng Pap/nő Iskolának. Hiszen, ahogy Rumi mondja van egy tér, túl a helyes-helytelenen, és ott ebben a térben tudunk összetalálkozni. A Lélek-Láng Papnő Iskolában azt a képességet ébresztjük, hogy képes legyél minél több időt – sőt egy idő után csak ott legyél – abban a Térben, ahol minden összeér, és tudd ezt a teret minden hozzád fordulónak is megnyitni, hogy tudj másokat is segíteni abban, hogy a legkönnyebben kilépjenek a fájdalmas különbözőségekből és megpihenjenek az EGY-ben.

Nagy örömmel várom a jövő évre tervezett Pap/nő Iskolás csoportokat, mert számomra is sok újat hoznak. Ebben az évben fogom először a Pap/nő Iskolát Egyiptomban is tanítani, ami egy teljesen új felfedezésre ad lehetőséget nekem és a résztvevőknek is, mert az iskola különböző beavatási kapuin az ősi Egyiptom isteni és istennői minőségeivel lépünk át.

Várlak Téged is erre a varázslatos segítői útra:

Lélek-Láng Pap/nő Iskola

2013. január 26-február 1. és június 22-28. Budapesten

és

2013. márciusában Egyiptomban

Az eddig hároméves Iskola ebben az évben kétévessé változik és megújul.  Az eddigi első és második spirál (év) anyagát összeötvözve egyben “táncolják” végig a résztvevők. Az első spirálban eddig az évkörrel ismerkedtünk, illetve annak transzformáló hatását engedtük be az életünkbe, észrevétlenül már elkezdtek a résztvevők beavatódni pap/női “szakmába. A második spirál pedig már nagyon tudatosan a “szakmára” való visszaemlékezésről szólt (szertartások megtervezése, vezetése, gyógyító tér megtartása, elemekből olvasás, világok közötti utazás, orákulum és Istennő-megtestesítés).
Most a két spirál tanításait egy évben fonom össze, Magyarországon két hétnapos (az első januárban, a második júniusban) találkozó alatt, Egyiptomban pedig egy kéthetes elvonulás alatt. A gyorsított folyamatot az a tudat-tágulás és rezgés-emelkedés teszi lehetővé, ami az elmúlt néhány évben történt, illetve most is történik. A tudat-tágulással könnyebb az emberek számára az elengedés és megadás, ezért a transzformációs folyamatok egyre gyorsabbak és örömtelibbek, ami így teret hagy arra, hogy a pap/nők figyelme kinyíljon a pap/női tudás gyakorlata felé.

A képzésnek továbbra is része a női út, a természet ciklikus változása mögött meghúzódó erőkkel – melyeket az őseink Istennőkként tiszteltek – való együtt áramlás, mert ez az út nagyon szépen és mélyen beavat az emberi folyamataink működésébe és mert ez az út hatalmas szabadságot biztosít a rendszerekből való kilépésre és az élet teljességének tapasztalására. De túllépünk ezen a rendszeren is a képzésben helyet kapnak férfi spirituális utak elemei és erői is. És helyet kap mindaz, amit az évek során a teremtésről megtanultam.

A magyarországi képzés alatt továbbra is a Kárpát-medence istennői minőségein keresztül kapcsolódunk az év-kör energiáival, az egyiptomi képzés alatt, viszont az ősi Egyiptom istennői minőségeivel utazunk. Az egyiptomi képzést kiegészíti az Online Év-Kör Kurzusom, melynek segítségével a kurzus résztvevői a magyar év-körrel és hozzájuk kapcsolódó istennői minőségekkel is megismerkednek.

RÉSZLETEKÉRT ÉS JELENTKEZÉSHEZ IDE KATTINTS!

A képzés második éve a Lélek-Gyógyítóvá válás útja. A gyógyító személyes folyamatban segíti a Lélekre való visszaemlékezést, míg a papnő számos más formában segíti a személyes és csoportos Lélek- és Egység felismerést. A második évnek négy intenzív, személyes gyakorlat is a része, amely Boldogasszony, Istár, Danu és Dunasszony energiájának mély átélésén keresztül segít az előző életek emlékeinek megfényesítésében, a női erőbe lépésben, tisztánlátásban és a mindenség szeretettel való átölelésében (A Pap/nő Iskola és a Lélek-gyógyítói Képzés sorrendje tetszőlegesen választható):

Lélek-Gyógyítói Kurzus Veres Krisztával

2013. január 19-23 és június 15-19. Budapesten

és

2013. áprilisában Egyiptomban

A Lélek-Gyógyítói Kurzusban alatt egyre mélyebbre lépünk a saját Lelkünkkel való kapcsolódásban, a Lélektől Lélekig való kapcsolódásban, mások Lélek-energiájának érzékelésében, érzékelésünk tágításában és a bizalomban, ami képessé tesz a Lélek-hang követésében, illetve megtanuljuk az energiánk fókuszálását, különböző rezgések érzékelését és felerősítését,saját magunk és mások Lélek-rezgésére hangolását.

2013-ban másodszor indítom el azt a Lélek-gyógyító Kurzust, amelyet az idén egyéves folyamatban (öt hétvégi találkozóban) tanítottam. Ugyanezt a folyamatot 2013-ban Budapesten két ötnapos találkozó formájában, illetve Egyiptomban egy tíznapos elvonulás keretei között adom át. Mind a budapesti, mind az egyiptomi kurzus alatt felkeresünk olyan helyeket, melyek rezgése támogatja a nyílásunkat és a gyógyítói képességünk felébresztését.

RÉSZLETEKÉRT ÉS JELENTKEZÉSHEZ IDE KATTINTS!

Ajánlom továbbá figyelmedbe Nimué Pap/nő Iskoláját is, mely novemberben indul újra újabb csoporttal:

Földanya Pap/nője Iskola

Harmadik évfolyamot indítom novembertől a Földanya Pap/nője iskolában.
Hívlak Téged egy olyan ősi utazásra, ami nem más mint egy emlékezés az elfeledett tudásra, arra a világra, ahol szabadon élheted, teremtheted az életed, miközben megtanulsz másokon is segíteni. Utazás a két év a misztériumok tündöklő világába. Ismét beengedheted az életedbe az évkerék erősen transzformáló erejét, a természet erőinek segítségét, melynek lenyomata a lelkedben izzik. Ősi tudásod, képességeid ébresztheted, tanulhatsz számtalan gyógyító technikát, és megnyitod magad az Istennő világának, a papnői létnek, amely benned él ősidők óta.  Mély, átalakító, sorsfordító utazás ez, melynek segítségével visszatérsz saját Fény-ségedhez, Erődhöz, a Forráshoz, Avalon ma is tündöklő fényességéhez. Megnyitjuk a mágia kapuit és belépünk rajta saját belső világunkba, saját istennői részünkhöz, aki nem alkuszik meg, mindenből a legszebbel, a  legjobbal ajándékozza meg magát.

RÉSZLETEKÉRT IDE KATTINTS!

Szeretettel,

Veres Kriszta