Nagy örömmel láttam múlt héten egy fotót a Facebookon, az egyik kedves ismerősömnek az esküvőjére hennázott kezeit ábrázolta. Ahogy azt már többször írtam, minden élethelyzet kisimulásának örülök, de a legnagyobb öröm az számomra, amikor egy pár megérkezik a kiteljesedett szerelembe.

Ennek a fotónak, illetve az esküvői hírnek különösen örültem, mert két évvel ezelőtt tanúja voltam annak, amikor a mostani menyasszony kétségekkel volt teli azzal kapcsolatban, hogy van-e ennek a szerelemnek minden érintett számára boldogságos kifutása. Az első Megengedés Napon állítottuk fel az ő esetét, és csodálatos volt végignézni, hogy néhány gondolat-váltással milyen gyorsan felállt a bonyolult helyzet egy teljesen harmonikus állapotba, amelyben a helyzet minden résztvevője jól volt jelen. Ez elmúlt két évben eskuvok1voltunk egyszer-kétszer kapcsolatban, ezért tudtam arról, hogy minden a lehető legjobban alakul, úgy, ahogy az a Megengedés Napon is felállt. És most nagy öröm volt számomra látni, hogy ez a szerelem megérkezett ebbe a szép ünnepbe. Áldás.

És jó volt arra is emlékeztetődni, hogy ugyanazon a két évvel ezelőtti napon állítottam én is az akkor éppen életemből hirtelen kilépett Kedvessel való kapcsolatunk jövőjére. Az állításom kérdést sem hagyott azzal kapcsolatban, hogy a mi jövőnk együtt van, holott a fizikai teljesen mást mutatott akkor, és még kilenc hónapon keresztül. De az állítás képei mindig megerősítettek abban, hogy nekünk az EGYütt van megírva, és aztán egyszer csak megérkezett a pillanat, amikor a fizikai hirtelen megváltozott és eljött az újra és azóta is EGYÜTT. Áldás. És hála.

Budapesti tartózkodásom alatt ismét tartok Megengedés Napot, melyen neked is lehetőséged nyílik arra, hogy megnézd hogyan alakulna életed egy problémás helyzete akkor, ha rábíznád magad az áramlásra:

MEGENGEDÉS NAP

 2013. szeptember 18.

10:00-18:00

A napot meditációval kezdjük, amiben a megengedés állapotában való létezést gyakoroljuk. Majd „Megengedés-Állítás” módszerével egyenként megnézzük azt, hogy hogyan alakulnának a résztvevők elhozott élethelyzetei akkor, ha az életükben a megengedést választanák. Majd minden egyes állítás végén rögzítjük is a végeredményt, hogy az odavezető úton is támogasson minket.

A Megengedés Nap részvételi díja 13000Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 1o900Ft, ha szeptember 6-ig bejelentkezel!

Ha nem jó neked a szeptember 18., akkor a szeptember 15-ei Pénz-Zsilip Napra is jelentkezhetsz ugyanezzel a témával.

JELENTKEZÉSHEZ IDE KATTINTS!

És az egyik esküvő a másikat követi. Pénteken lesz itt Kairóban az egyik barátnőm esküvője. És ez is nagy öröm számomra, mert a Mentor-Programom folyamata segített neki eljutni ide.

Amikor először eljött hozzám teljesen romos volt a szerelmi élete, és azt tapasztalta saját teremtő képességével kapcsolatban, hogy leginkább az ellentétét tudja megteremteni annak, amit szeretne. Az első találkozónkon kitisztítottuk azt az előző életet, amely ezt az elakadást létrehozta nála, és aztán lépésről lépésre építettük az önbizalmát és azt, hogy jár neki a boldog, kiteljesedett szerelem. És aztán egyszer csak belépett az életébe az a férfi, akivel most házasságot kötnek, és aki olyan, mintha arról a vágy-tablóról lépett volna elő, amit a barátnőm a gyógyulási folyamatában készített. Áldás. És hála.

Budapesti tartózkodásom alatt van néhány időpontom személyes gyógyításra, amely, ha úgy döntesz lehet a te Mentor-Programod első találkozója, vagy egy egyszeri gyógyítás is:

SZEMÉLYES MENTOR-PROGRAM

Az első alkalommal felvázolod azt a helyzetet, melyen változtatni szeretnél, és erre csinálunk egy Lélek-Összekapcsolást, majd megbeszéljük mi történt. A találkozó azzal ér véget, hogy megkapod azt az első gyakorlatot/meditációt is, amely a következő három hétben támogat a magasabb rezgés megtartásában (az első találkozó részvételi díja 11 000 és 13 000Ft között az az összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni). A további találkozókon megbeszéljük, hol tartasz, mi történik az életedben, és ezek alapján megyünk tovább a téged támogató folyamatban, azzal a módszerrel, ami éppen leginkább segít téged (a további találkozók részvételi díja 9000Ft). Te döntöd el, hogy mikor ér véget a folyamat, de én legalább ötszöri találkozót javaslok. A további találkozókhoz skype elérhetőségre van szükséged.

Ezekből az időpontokból választhatsz: szeptember 17. 10:00-11:00, 11:15-12:15* szeptember 19. 14:00-15:00, 15:15-16:15, 16:30-17:30,  19:15-20:15, 20:30-21:30 * szeptember 22. 11:00-12.00, 12:15-13.15, 14:00-15:00, 15:15-16:15, 16:30-17:30

Jelentkezéshez küldd el a neved, a telefonszámod, a választott időpontot és összeget, illetve a LÉLEK szót, ha egyszeri gyógyítást szeretnél, a LÉLEK-MENTOR szót, ha Mentor-Programra jelentkezel: kriszta@vereskriszta.com