Két napja Nashwa barátnőm kanapéján ültem, elmerültem a csirkés shawerma ízében, és Nashwa szájából ez a mondat hangzott el: „azt mondják megőrültem”. A rokonairól beszélt, akik halálra aggódják és sápítozzák magukat az egyiptomi helyzeten, miközben ő arról beszél nekik, hogy inkább nyissák meg a szívüket és szeressenek. Talán veled is előfordult már hasonló és lehet feltetted magadnak a kérdést, hogy normális vagy-e, ha másképpen reagálsz, mint az emberek többsége.

Nyugodj meg, csak azért, mert a többség tesz valamit, attól az még nem lesz abszolút igazság, amihez neked is igazodnod kellene. Sőt. És ezt már John Lennon is pontosan megfogalmazta: „A világunkat őrültek vezetik, őrült célokért. És az a legőrültebb benne, hogy engem fognak őrültként félretenni, amiért ennek hangot adok.”

Kedden érkeztem vissza Kairóba. Egy hét alatt 3000 sebesült, és 40 halott, mert a rohamrendőrség egy hétig könnygázzal – és letagadott ideggázzal -, gumi- és éles lövedékkel lövöldözte a fegyvertelen tüntetőket. Tegnap az egyik barátnőmet vártam az otthonában, az anyukája egy francia csatornát nézett, nem értettem a szöveget, csak a képeket láttam. Ugráltak a képek az országok között, és mégsem változtak, tüntetők és velük szemben rohamrendőrök. Két napja az egyik egyiptomi kikötőben az ott dolgozó vámtisztviselők nem engedték be azt a hajót, ami az USA-ból szállított 21 tonna könnygázt az egyiptomi belügyminisztériumnak. Azóta a hatalom természetesen rátette a kezét a könnygázra, a vámtisztviselőket pedig letartóztatták.

John Lennon teljesen jól látta mi történik. A többség viszont ma is másképpen látja. Mert a többség a félelmeiben tobzódik és retteg, hogy a világ, amit ismert tovatűnik. És mert rettegi az ismeretlent, ezért inkább továbbra is fejet hajt az őrült vezetőknek, és hülyének tartja azokat, akik másfajta életet választanak. A tüntetőket, mert a golyók között táncolnak, és a szabadságot hívják akkor, amikor a sűrű könnygázban lélegezni is alig lehet. És a vámtisztviselőt, akit a munkája kötelezettségei helyett jobban érdekel az, hogy ettől a könnygáztól ismét fegyvertelen emberek fognak meghalni – többen meghaltak Kairóban az elmúlt egy hétben a belélegzett könnygáztól, és sokan betegek a hatásától -, és ezért nemet mond a könnygázt szállító hajónak.

És közben azok is elvesznek az őrületben, akiknek abban kellene megtartani a világot, ami valódi: a szeretetben. Tegnap este ültem egy frissen összekovácsolódott csoportban, évek óta spiritualitásban edzett emberek között, akik tudják, hogy a szellemi erő hatalmas változásokat tud elindítani. És a legtöbb szintén félt, a bizonytalantól, amibe az eddigi világunkat szétrázó változás visz minket. Meditáltunk és aztán megosztottuk, amit tapasztaltunk. Nincsen bennem félelem a változásokkal kapcsolatban, és ennek megfelelően csak lebegtem a meditációban, és végtelen öröm töltött el.

És most megosztom veled is azt, amit tegnap este a többiekkel megosztottam: „Minden rendben van. A globális változás, amiről évek óta beszélünk, amit hívtunk, amiért meditáltunk és imádkoztunk, most történik. Itt vagyunk a közepében. A világot átjáró káosz nem tragédia, hanem csodálatos születés. Ezért felesleges aggódnunk, csak annyi a dolgunk, hogy nyitott szívvel megpihenjünk a transzformáció örvényében, és engedjük, hogy vigyen a változás hulláma. Megállítani nem tudjuk, sokkal nagyobb nálunk. Értünk történik. És közben nem kell magunkat olyan komolyan venni, és komoly arccal aggódni, meg másokkal együtt félni. Megpihenhetünk a belső békében és örömben, és ezzel másokat is kiemelhetünk a félelemből és a szétválasztottságból.”

Emberek halnak meg, de azzal nem segítek, ha halálra aggódom magam, és elveszek a haragban, meg a gyilkosok gyűlöletében. Az én dolgom az, hogy stabilan álljak a szívemben, és azt sugározzam, ami valódi: a szeretetet. Meggyilkoltnak és gyilkosnak. Azaz visszaöleljem a szétválasztottságot az EGYbe. Ez az ébredésünk. Erre ébred most a Világ.

És ez a te dolgod is. Ezt gyakoroltad az elmúlt évek meditációiban, szertartásaiban, ezer előadást hallgattál erről. Ideje, hogy valóban élni kezd!

Kezd a személyes történeteiddel! Ne harcolj betegséggel, problémával, emberekkel, helyzetekkel! Ébredj fel arra, hogy TELJES vagy, a Teljességed tudatosságában eltűnik az, amivel eddig harcoltál.

Ne aggódj, az nem segít. Csak tovább növeszti a problémádat. Lépj vissza a középpontodba, válj eggyé a Forrással, és a dolgok kisimulnak.

És ne vegyél részt a környezeted illúzióiban. Azért léptél erre az útra, hogy a környezetedet megtartó fényoszlop legyél. És ehhez nem megváltoztatnod kell őket. Csak megállni önmagad TELJESSÉGÉBEN!

A TELJESSÉGBEN, egész-ségben való megpihenést választjuk és gyakoroljuk a január 31-ei szertartáson:

„Teljes Vagyok” – Gyógyító Szertartás az Istennő Templomban

2012. január 31. 19:00-21:30

Amikor megjelenik az életedben a betegség, vagy bármilyen problémás élethelyzet, azt kezelheted többféleképpen. Megpróbálhatod megszüntetni – ezt tette az emberiség hosszú ideig -, vagy felismerheted, hogy a minden diszharmónia csak annyit jelez, hogy elvesztél egy kicsit az illúziók világában, és elfelejtetted a magadban hordozott Teljességet. Önmagad Teljességének felismerése és a Teljességeddel való azonosulás az EGY-ség. Ez maga a gyógyulás, mert az EGY-ben feloldódik a szétválasztottság, a Teljesség magába öleli a kiszakadt részek illúzióját.

Ezen a szertartáson végig utazunk azon életterületeinken, amelyeken általában mindannyian megélünk problémákat: anyagi biztonság, egészség, munka, család, párkapcsolat, barátok, „miért vagyok itt?”. Túllépünk a problémáink illúzióján, a velük faló foglalkozáson, a bennük való elmerülésen, és helyette választjuk a TELJESSÉGET.

A „Teljes Vagyok” Gyógyító Szertartás részvételi díja 3 500 Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 2000Ft, ha december 16-ig bejelentkezel és benne vagy az első 10-ben!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/szertartasok/teljes-vagyok-szertartas/

És ebben a hatalmas, gyönyörű változásban nagyon fontos, hogy nő és férfi elfoglalja a helyét. Nőként te vagy a kapu látható és láthatatlan között, rajtad keresztül járja át a szeretet a megnyilvánult világot, és ez ad a férfi tetteinek irányt. Egyéni és kollektív szinten is.

Januárban folytatódik a Fátyol-Tánc Szertartás-Sorozat, amely nőként neked is segíthet, hogy élni kezdj a női erőddel:

Gyógyító- Fátyol Szertartás* 2011. január 26. 18:30-21:30

A közösség gyógyítói a nők voltak, női kezek simogatták vissza a beteget önmaga teljességébe, a Lelkébe. Évek óta figyelem, ahogy a szertartások alatt a női ujjak maguktól rátalálnak a gyógyítás ösvényére. Ez a szertartás utazás oda, hol Teljesek vagyunk Saját magunkban, megérkezés a belső gyógyító erőnkben való bizalomba. A szertartásra egy könnyű, áttetsző fehér fátylat hozz magaddal.

A Fátyol-Tánc Szertartások részvételi díja 3 900 Ft/szertartás. KEDVEZMÉNY! A te részvételi díjad csak 2900Ft, ha december 15-ig bejelentkezel!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/szertartasok/fatyol-tanc-szertartas/

Ehhez a bejegyzéshez a honlapomon hozzá is szólhatsz. Bármelyikhez! És örülök, ha megosztod velem a gondolataidat.

Szeretettel,

Veres Kriszta