„A fény által támogatva hívásunk kódját lelkünk legmélyebb rétegébe, a Fénymagunkba ültetjük. Mindannyian emlékezünk majd erre a kódra, amikor eljön a megfelelő pillanat. A tudás és fény arc- és névnélküli lényei szeretettel és türelemmel vezetnek és tanítanak, hogy majd emlékezhessünk a lelkünk által választott sorsra.”

 A Világok közötti térben minden világos, mindennek értelme van, pontosan tudod, hogy a találkozások, történések hogyan szolgálják majd emberléted Fény-Magadra ébredését, és a hozzád kapcsolódók Fény-magukra ébredését.

Majd eljön az inkarnáció pillanata, a születés és a Lélek Testbe érkezik.

„Érezték a folyosót, az óramutató járásával ellentétes, villámgyorsan áramló energiák forgó mintázatát, amely a tér és idő szakadéka felé lökte őket. Tudták, hogy biztonságban vannak,  mégis a nyomás elhomályosította a tudatukat és bizonytalanná tette őket. A rezgések koncentrikus körökben erősödtek és egyre sűrűbbé váltak. Próbáltak emlékezni az instrukciókra, hogy megőrizzék a tervvel kapcsolatos tisztánlátásukat.”

A testbe sűrűsödve már nem emlékezel pontosan arra, amit elhatároztál, de még pontosan tudod, hogy Fény vagy, és hiszel a Lélek varázslatában és a hangjában, ami vezet az emlékezésben.

Aztán a szüleid a legjobb szándékkal – úgy ahogy ők is tanulták – nevelni kezdenek…”Mindannyian megérkeznek majd abba a sorsba, családba és élettapasztalatokba, melyet maguknak a világok közötti térben megterveztek. Egy időre elválasztódnak majd a szellemtől és egymástól, hogy be tudjanak illeszkedni, és eldönthessék, mennyit tesznek magukévá a szülők hitrendszeréből.”

És a Lélek folyamatosan emlékeztet minket arra, amit a testbe érkezéssel és a hitrendszerek átvételével elfelejtettünk. A Lélek a vágyaink, a szívbéli álmaink nyelvén keresztül szól hozzánk, és hív az ösvényre, melynek bejárására vállalkoztunk.

Ez a felébredésünk folyamata, melyben szembetaláljuk magunkat mindazzal, amit az évek során elhittünk magunkról, és amit aztán szépen lehántunk magunkról, mert semmi köze Valódi Énünkhöz: „Jöttek, hogy tanuljanak saját halhatatlanságukról, lelkük igazi leckéiről, mert nem volt más, aki taníthatta volna őket. A vallásuk csak arra tanította őket, amik nem voltak és megfosztotta őket az erejüktől, elfeledtette velük saját isteni származásuk igazságát. Oly nehéz elhinni, hogy tényleg elhitték, hogy mindez az Élet Teremtőjétől fakadt. Isten soha nem tenne ilyet. Vágytak arra, hogy megértsék lelkük hívását, hogy meghallják sorsuk bennük lüktető kódjait.”

És a felébredés útján újra és újra elbizonytalanodunk, felerősödik az egó hangja, mely a fájdalom illúziójában tart minket, és olykor még Istennel is harcba szállunk: „Néha, amikor olyanokkal voltam, akiket szerettem találtam egy helyet, ahol megpihenhettem, és mindenféle módon eggyé válhattam. De amikor elmentek visszatért az egyedüllét, ilyenkor az egység érzése összetört és én visszakerültem a fájdalomba és az ürességbe.

Mélyen magamban, zokogtam. Arra vágytam, hogy a lelkem feltárja magát, tisztán, mint egy barát. Arra vágytam, hogy magamhoz hívhassam, magamba ölelhessem, és ismét tudjam az igazságot, hogy mindennel egy vagyok… A lelkem távol maradt, mint egy önfejű gyermek. Hívtam, de elérhetetlen távolságban volt. HOZZÁNK TARTOZIK A LELKÜNK VAGY NEM? Miért nem találjuk meg minden pillanatban, minden vágyakozáskor? Magamba húzódtam, hívtam, de nem jött. BELESIKOLTOTTAM A SEMMIBE, néma sikoltással, átkoztam a létemet, és a tervet, amely ilyen mértékű egyedüllétbe vezetett engem. EGYEDÜL VOLTAM… Amikor felébredt bennem az ellenállás és visszatértem az emberi elkeseredés helyére akkor éreztem az ürességet, a semmi sűrűbbé és élőbbé vált…”

De amikor abbahagyjuk az ellenállást, és megpihenünk abban, ami éppen van, a Semmi magába ölel, kitágul, hazaérkezünk, és a szemünk látja a Fénnyel övezett ösvényt, a Lélek útját: „Még többet elengedtem, elfogadtam a pillanatot, bármilyen volt is. Gondolatok jöttek, sokfélék, figyelmem elterelték a pillanatról, de ismét visszamentem, mert tudtam, nincsen más ahová mehetnék, tudtam, hogy nincsen biztonságosabb hely…Ezért még beljebb léptem és megerősödtem. Követtem a lelkem útját, a teremtésem bugyraiban. És hirtelen megéreztem, ahogy a FÉNY megjelenik az elmémben, mintha a fény lényem legmélyéből áradt volna. És így is történt. Megnyíltam és fogadtam, a fény rám ragyogott, úgy, mint amikor egy gyermek üdvözli a messzi útról hazatérőt. Ott volt bennem egy gyermek, felfedezés és öröm! Mindaz, amit kívül kerestem!”

Május 14-én erre az Ösvényre hívlak. Hívlak visszatérni a felejtés előtti térbe, rápillantani a Fénymagodban hordozott kódokra, kilépni a magadévá tett korlátozó hitrendszerekből, és megpihenni abban, aminek eddig ellenálltál. Hívlak megérkezni Magdaléna és Jézus jelenlétébe, hogy a mindig erőteljes élményt adó megtestesítésen keresztül meghallgasd a neked szóló üzenetüket, és ezzel az üzenettel indulj el a lélek-tervedet beleszőni a Nagy Tervbe:

  „Jézus Mária” Szertartás

2012. május 14. 19:00-21:30

A vihar tombolásában jelet kaptak arra, hogy ideje bölcsebben választani, jobban megadni magukat és teljesebben teremteni. A régi haldoklott és ők túlélték, az új részeivé váltak. Egy részük megkönnyebbült, mert meghalt a régi és ők szabadon választhatták, hogy az új rend részei legyenek. A vihar az áldozat, az átalakulás és integráció szimbóluma volt. Ők pedig örültek. A világ rendje megújult, új világ született, a fény és az igazság megtartására.  A vihar annak jele volt, hogy a régi hitrendszerek és struktúrák most feloldódnak, jel volt a képességre, hogy új tervet alkothatunk az eddigi korlátok nélkül, teljességgel a belülről fakadó tudásból táplálkozva.  Nem volt még tiszta a minta, de az emberek érezték, hogy a szellemük készen áll arra, hogy része legyen az új teremtésnek. Érezték a megelégedettséget.  Krisztus beszélt nekik a magukban hordozott fénymagról, a lélek azon minőségéről, amely most felébredt. És ezzel rátaláltak a látomásra, mely a földi világban vállalt sorsuk volt. A szíveikkel hallgatták, és a lelkük észrevette a belül hordozott fényt. Hallgatták és eggyé váltak a fénnyel, megbékéltek.” (Flo Aeveia Magdalena, Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna története)

A szertartás részvételi díja 3 900 Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 3200Ft, ha április 20-ig bejelentkezel és benne vagy a következő tíz főben!

Részletekért és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:

http://www.vereskriszta.com/szertartasok/jezus-maria-szertartas/

Ehhez a bejegyzéshez a honlapomon hozzá is szólhatsz. Bármelyikhez! És örülök, ha megosztod velem a gondolataidat.

Szeretettel,

Veres Kriszta