A tegnap esti ÚjHold finom kényeztető energiákat hozott, melyek növekszenek egészen a TeliHoldig és arra sarkallnak, hogy többet adjunk magunknak, jobban szeressük magunkat.

Ez abban is megnyilvánul, hogy a pénzt, az anyagi javakat örömmel és szeretettel használjuk, lebontva azokról a félelem és túlélés energiáját.

Lehet ezt már el is kezdted tapasztalni, például abban, hogy hirtelen többet költöttél magadra, olyan kiadásokat is kenyezteto2megengedtél a saját örömödre, amiket eddig nem, mert mindig valami másra, valami fontosabbra kellett a pénz. Ez abszolút helyén van, nem a féktelen pazarlás felé visz, hanem oda, hogy ráébredjünk arra, hogy a fizikai létet annak öröméért kaptuk, és végre örömből kezdjünk élni és letegyük a lelkiismeret furdalásokat, melyek sokszor kapcsolódnak a saját jól-létünk táplálásához.

Persze az öröm nem pénzfüggő, de most ebben az időszakban mégis erőteljesebben kapcsolódik a kettő egymáshoz, mert az Új Földet teremtjük, ahhoz pedig fel kell számolnunk azt a régi, rengeteg szenvedést okozó mintázatot, mely a pénzt és az anyagi javakat a félelemmel, kevéssel, irigységgel, harccal kapcsolja össze.

Ez a mintázat nem a véletlen műve, a pénztől való félelem-alapú függés, a túléléshez kapcsolt rettegés tudatos kollektív manipuláció eredménye, hiszen ezen mintázat közepette az emberiség könnyedén irányítható. De nem áldozatok vagyunk, hanem végtelen erővel rendelkező teremtők. Ahogy folyamatosan írjuk át a pénzhez való viszonyunkat öröm és szeretet alapúra, úgy változik a kollektív mintázat is.

Ezt a folyamatot segítő ÚjHoldas-Kényeztetős Csomagomat szerda éjfélig rendelheted meg:

 ÚjHoldas Pénz-Csomag

2015. április 23-án küldöm ki

A csomag a következő hanganyagokat tartalmazza:

PÉNZ-ÁLDÁS Online KurzusA kurzus alatt 21 rövid, ezért akár gyakran meghallgatható áldást kapsz. Egyfajta rövid, szívből születő imádságot hanganyag formájában, amivel a még pénzzel, pénzhez kapcsolódó tettekkel, szándékokkal és azok következményeivel benned lévő negativitást a szívedből elküldött emelő áldássá változtathatod.

PÉNZ-FOLYÓ MEDITÁCIÓSzándékosan pénz-folyó és nem bőség-folyó, mert jelen pillanatban nem általában a bőséggel kapcsolatos viszonyunk van porondon, hanem az emberiség pénzhez való viszonyának átírása. Ezt pontosan érzékelheted a világ-szerte zajló konfliktusokból, háborús törekvésekből, amelyek alapja a sokáig hatalmat gyakorlók pénz feletti kontroll elvesztéséhez kapcsolódó félelme. Ha azt figyeljük, hogy milyen őrület járja át a világot kicsinek érezhetjük magunkat, tehetetlennek, úgy tűnik, hogy semmit sem tehetünk a pusztítás megállítására. DE VALÓJÁBAN TEHETÜNK. Az, hogy egyéni szinten benne maradunk-e a pénz-végesség illúziójában, vagy kilépünk abból nemcsak a saját életünkre hat, hanem a világunkban zajló folyamatok összességére.

“PÉNZ-FOLYÓ 2.” Hanganyag – Ezzel a hanganyaggal választhatjuk a jót, amit a pénz hozhat és tovább is adhatjuk azt.

 BŐSÉG-ÜZENETEK A VÖLGYBŐL – A Királyok és Királynők Völgyéből érkezett  19 rezgés-emelő üzenetek és meditáció.

Lótusz Szertartás Hanganyaga *  A lótusz az ősi Egyiptom egyik leghangsúlyosabb szimbóluma, a megújulás, transzformáció, újjászületés virágának tartják. Számomra ennél sokkal több van benne. Benne van az összes szépség, amellyel a fizikai világ elhalmoz minket.

Az ősi Egyiptom képein az Istennők legtöbbször lótuszfejes uralkodói jogarral jelennek meg. A papnők és királynők lótuszba szippantanak, lótuszt visznek az Istensége elé, és lótuszt nyújtanak a férfi felé.

A lótusz illatában megpihen az elme, a lótusz illata táplálja a szívet, és a szívből kinyílik a Gyönyörök Kertje és a lótusz illata azt üzeni, hogy lehet ott hosszasan, sőt állandóan időzni.

Ezzel a hanganyaggal igen-t mondtunk az élet gyönyörteljes megélésére, elengedtük azokat tévhiteinket, hogy az élet a nehézségekről szól, és felfedeztük, hogy hová vezet minket a saját életünkben a Lótusz illata.

A csomagot kedvezményes, 1700Ft-os áron rendelheted meg április 22-ig.

Megrendeléshez töltsd ki az alábbi űrlapot:

 


Hogyan szólíthatlak: *
Email címed: *
Teljes neved:

*
Telefonszámod:

*
Pontos címed:

*