Az Angyalok városa megy az egyiptomi tv egyik csatornáján. Talán emlékszel a körtés jelenetre. Amikor az Angyal megkéri a doktornőt, akibe beleszeretett, hogy mesélje el a körte ízét. A nőnek csak körte, de neki, aki még sosem kóstolta mindez új, rácsodálkoznivaló. Imádom a filmnek ezt a jelenetét.

Ahogy imádom azt is, amikor Seth, az Angyal beleszagol  doktornő szerelme hajába, és teljesen elveszik ebben. Szinte beleolvad a hajtincsekbe.

A szerelem elején gyakran csinálunk ilyet, illetve inkább azt mondanám, hogy addig csinálunk ilyeneket, amíg szerelemben vagyunk, amíg a szerelem szemével nézzük a másikat.

Van egy olyan meséje az emberiségnek, hogy ez az érzés sokáig nem tartható fenn, hogy előbb-utóbb átalakul, és átadja a helyét egy kevésbé szenvedélyes, nyugodtabb szeretet-érzésnek.

De ez is csak egy választás. Választhatom azt, hogy ugyanazzal a szerelmes rácsodálkozással harapok bele a körtébe, mint amikor azt először tettem. És választhatom azt is, hogy megőrzöm a szerelmet, mert az élet szerelemben gyönyörű. Választhatom azt, hogy minden reggel ugyanazzal a szerelemmel merülök el a Kedvesem lélegzetének ritmusában, mint amikor először ébredtem mellette. Választhatom azt, hogy minden reggel ugyanúgy elakad a lélegzetem a göndör, fekete fürtjeinek érintésétől, mint amikor először simították végig az ujjaim.

Választhatom azt, hogy jelen vagyok nyitott szívvel a pillanatban, azaz jelen vagyok a szerelemnek és engedem, hogy annak szárnyai egyre tágabb Mennyországok felé repítsenek.

Tegnap reggel néztem a Kedves álmát, és pont ezek a gondolatok futottak végig bennem. Mert tegnap reggel majdnem elfelejtettem észrevenni az álmának és Lényének szépségét. Mert előző este annyira belemerült egy belső vívódásába, hogy onnan nem vette észre, hogy nincsen közöm a sértődöttségéhez, és a bezárkózásához.

Régen, ilyenkor megsértődtem volna én is, erőltettem volna, hogy vegye észre mi történik, és elkezdődött volna közöttünk egy játszma. Régebben én is automatikusan bemenekültem volna egy hirtelenjében emelt fal mögé, és bezártam volna a szívem, hogy nehogy megbántson a viselkedése.

Ma már – Alhamdulillah, azaz hála az Isteninek – tudom másképpen tenni. Ma már észreveszem azt, amikor a fal próbál magába zárni, és helyette inkább kitárom a szívem, és elmerülök alvó Kedvesem lélegzetének szépségében.

Régebben megpróbáltam volna a helyzetet megoldani, megbeszélni, persze azonnal, ami egy férfi rosszkedvében semmiképpen sem hoz megoldást, csak olaj a tűzre. Ma már azt választom, hogy mindezek helyett nem esek ki abból, AKI VALÓJÁBAN VAGYOK, továbbra is élem Valódi Önmagam, és engedem , hogy a rezgéseimmel való interakció harmóniát hozzon a Kedves rezgéseibe is. Megbeszélés helyett visszaszeretem Őt Valódi Önmagába.

Visszaszeretem Őt, úgy, ahogy éppen a pillanat hozza. Tegnap éppen masszázzsal és énekléssel :-)

Februárban, Valentin Nappal indítom új online kurzusomat, amely neked is segít abban, hogy egyre táguló Mennyországot teremts a párkapcsolatodban:

 „Hétköznapi Mennyország”

Online Kurzus Nőknek a boldog párkapcsolatért

indul: 2013. február 14.

5 hét * 5 hanganyag ­* 5 tanítás * 5 gyakorlat * 5 személyes visszajelzés

„Ha képesek lennénk egy embert teljesen szeretni és teljesen megbocsátanánk neki, akkor rátalálnánk a Mennyországra.” (Chuck Spezzano)

Csak rajtunk múlik, hogy a párkapcsolatunkban a Mennyországot vagy a Poklot tapasztaljuk. Minden félelemből fakadó reakciónk egyre több szétválasztottságot hoz létre, és egyre több fájdalmat élünk át. A párkapcsolatban elég az egyik fél szeretet melletti döntése ahhoz, hogy a szerelem lángja újra fényesen világítson, és a megszülessen a pár között a hétköznapokban is élhető Mennyország.

Képes vagy a szeretetet és a Mennyországot választani. Ez a kurzus abban segít, hogy ezt az életedet és kapcsolatodat átformáló gyakorlattá tudd változtatni.

A kurzus részvételi díja 19500Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 12000Ft, ha október végéig bejelentkezel!

Kedvezmény! Ha benne vagy az első tíz jelentkezőben, akkor ajándékba megkapod az Online Szerelem-Vonzó Kurzusomat, melynek segítségével megerősítheted magad a szerelem állapotában.

JELENTKEZÉSHEZ ÉS RÉSZLETEKÉRT IDE KATTINTS!

Minden egyes alkalom, amikor egy pár között megjelenik egy feszültség , alkalmat ad arra, hogy még közelebb lépjenek egymáshoz. Minden olyan alkalom, amikor egy pár megéli a szétválasztottságot,  lehetőséget kap arra, hogy elengedjen egy félelmet – amely eddig is ott lappangott, csak most meg is mutatja magát a történésben -, és még mélyebbre lépjen az EGYségben.

Ez esetek többségében sajnos nem ez történik, hanem pont az ellenkezője. Sok pár elszalasztja a megnyílás lehetőségét és elveszik a félelmekben, és a bezárkózásban. Egyre több falat hoznak létre, és egyre kevésbé érzékelik a szerelem csodáját. DE! Lehet másképpen!

Januári magyarországi tartózkodásom alatt ismét lesz Intimitás Szertartás, melyre Téged is szeretettel várlak, ha az elzárkózás helyett inkább a megnyílást szeretnéd választani:

Intimitás Szertartás az Istennő Templomban

2013. január 24. 19:00-21:30

Ezen a szertartáson hátrahagyjuk a félelmeket, amelyek azt mondják, hogy elveszítesz valamit, le kell mondanod dolgokról akkor, ha tényleg elköteleződsz egyetlen Szerelmes Társ mellett. Kilépünk az ego játszmákból, melyek visszatartanak attól, hogy egyre tágabbra nyílj a szeretetben, egyre többet megélj a szépségből és örömből, melyet az Univerzum végtelen bősége kínál neked. Ezen a szertartáson elköteleződhetsz a Lelked és Valódi Önmagad mellett, és ezáltal beléphetsz a magadban hordozott Édenkertbe.

Az Intimitás Szertartás részvételi díja 4 500 Ft.  KEDVEZMÉNY! A te részvételi díjad csak 2900Ft, ha október végéig bejelentkezel és benne vagy az első hét jelentkezőben!

JELENTKEZÉSHEZ ÉS RÉSZLETEKÉRT IDE KATTINTS!