Egyszerűen csak hívott Siwa, Egyiptomnak ez az eldugott varázslatos része, akkor még eszembe sem jutott Magdaléna, csak volt egy hívás és elkezdtem összerakni az utat. Aztán egyre több és több addig ismeretlen információ bukkant elő, körülöttem és Lelkem emlékezetében.

Éreztem, hogy Siwa Oázisából visszafelé meg kell állnunk Alexandriában, Kleopátra városában, és itt jelzett Magdaléna bennem. Elkezdtem utánajárni, hogy milyen kapcsolódás lehet Magdaléna és Alexandria között. Wow. Hirtelen több helyen is szembe találtam magamat az elképzeléssel, hogy Magdaléna Kleopátra unokája volt. Érzésben, Lélek-energiában éreztem, hogy nagyon is stimmel. És azóta a Lélek egyre több izgalmas összefüggést tárt fel.

Siwa és Abu Simbel két pólusa, annak az energia-tengelynek, amely a Férfi-Női Egyensúlyt – amely az alapja az ország egyensúlyának – tartotta meg Egyiptom földjén. Siwa volt a férfi beavató hely, Abu Simbel pedig a női, kifejezetten vonatkozott ez a beavatást az országot vezető szakrális királyra, a fáraóra, és annak királynőjére, papnőjére, akin keresztül magával Egyiptom földjével kötött a fáraó házasságot.

A tér-idő egy bizonyos pontján a Siwa beavatást mellőzni kezdték a fáraók, és ez utat is nyitott az ország gyengülésének, az itt őrzött fontos értékek homályba veszésének. Nagy Sándorral történt egy változás, ő volt az, aki a Siwai Orákulum Templomot felkeresve újra aktívvá változtatta a Siwai beavató energiát, és ezáltal el is indult tőle egy új uralkodói vonal.

Ebben a vonalban ölt testet Kleopátra, aki szintén megkapja a maga beavatásait cleopatra2Felső Egyiptomban, Abu Simbelben és Philaeben is, így válik Hathor Papnővé és Ízisz földi megtestesítőjévé. (Kleopátráról történelmileg is tudott, hogy Alexandriában sosem élvezett teljes támogatást, Felső Egyiptomban annál inkább. Julis Ceasarral való találkozása, királynővé válása előtt egy időre száműzetésbe kényszerült, és ennek az időnek egy részét Felső Egyiptom ősi helyein töltötte.)

És most ugorjunk vissza Siwába, amelynek őslakosai az Amazighok – azaz berberek, amazighde a berber már a rómaiak által adott név – azaz a “Szabad és Nemes Férfiak”. A sivatag harcosai, fény-harcosai. Lemuriai energiát őriztek, és ők voltak a fáraó beavatói, ők és a sivatag.

Az Őrzők. Lemuria lakóiból egy csoport, akik megtartották az éjjelt saját Forrásra, Lélekre, EGYre hangoltságukban és ebben ringattak, erre emlékeztettek mindenkit. A rend őrzői, azé a rendé, amely jelen van akkor, amikor Lélekből élünk és kapcsolódunk.

Az Őrzőkből születtek a későbbi Papnői és Fény-Harcos rendek. Ilyen Fény-Harcos rend az Amazigh is.

Magdaléna nemcsak Kleopátra unokája, hanem Amazigh hercegnő is. Kleopátra amazigh2halála után Kleopátra és Marcus Antonius lányát, Kleopátra Selenét Rómába viszik, ott nevelik tovább, majd feleségül adják Juba II. Amazigh uralkodóhoz, és kettőjüket nevezik ki Királynak és Királynőnek, Mauritania – Észak-Afrika amazighok által lakott részének akkori neve – élére. Kleopátra Selené, a Papnők hagyományait követve egyenrangú társként uralkodik férjével, több gyermekük mellett születik egy lánygyermekük is, akinek személyét sok homály fedi, ő Mária Magdaléna.

A sivatag Hercegnője. A Lemuria Őrző, akinek testet öltésében összeért a Lemuriai Őrzök két vonala, a Papnő és Fény-Harcos vonal.

Novemberi egyiptomi utunkon Egyiptom eldugott szegletébe is ellátogatunk, Siwa Oázisába, oda ahol Nagy Sándor, akitől Kleopátra uralkodói vonala származik áldást és felszentelést kapott az Orákulum Templomában. Siwa az Amazighok egyik ősi helye, lakóhelye.

Alig várom már mindazt, amit ez az út még feltár előttünk. KÉT FŐ tud még velünk utazni:

Az Orákulum – Szakrális Utazás Egyiptomban

2016. november 4-12.

Részletekért ide kattints!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés