Tegnap azt kérdezte tőlem az egyik barátnőm: „Mostanában nem annyira jó energiák mozognak?” És én azt válaszoltam: „Intenzív energiák mozognak.” 2012 olyan erőteljes energia-beáramlással indult, amely szó szerint kipréseli belőlünk a félelem-alapú rezgéseket. Csak annyi a dolgunk, hogy feltegyük magunknak a kérdést: MIT TENNE MOST A SZERETET? És aztán szeressünk :-)

Tegnap arra ébredtem, hogy fizikai fájdalom ül a mellkasomon, konkrétan a szívcsakrám körül, valahányszor megmozdultam éreztem a szorító fájdalmat. Belelégeztem magam ebbe a fájdalomba és azonnal pontosan tudtam, hogy mi indította el. Megjelent az életemben egy szituáció, ahol egy másik emberrel való kapcsolódásomat a félelem és a védekezés vezette. Bezártam előtte a szívemet és azzal a szándékkal kapcsolódtam, hogy rálássak arra, ami a hazugságai mögött van. És ezzel el is vesztem egy olyan alacsony rezgésben, ami nincsen harmóniában a szeretettel, és erre azonnal reagált az energia-rendszerem és a testem is. Azonosítottam magam valamivel, ami nem én vagyok, mert valójában SZERETET vagyok.

„Mert nem félelem vagy, hanem SZERETET. Szeretet, amelynek nincsen szüksége védelemre, szeretet, ami nem tud elveszni.” (Beszélgetések Istennel)

Azt is azonnal tudtam, hogy mit tettem volna abban a szituációban, ha a szeretet vezetését követtem. Szeretettel öleltem körbe a két nappal korábbi szituációt, az összes szereplőjét, majd felemeltem a telefont és megtettem azt, amire a szeretet hívott. Ma reggelre a fájdalom eltűnt a mellkasomról.

Önmagam Teljességében SZERETET vagyok, minden SZERETETBŐL fakadó gondolatom, érzésem, cselekedetem a Teljességre hangol. Minden problémám feloldódik akkor, amikor azonosulok az EGÉSZ-séggel, a Szeretettel, ami vagyok.

Az egész-ségben való megpihenést választhatod és gyakorolhatod a februárban induló online kurzus segítségével. Holnap (január 10.) éjfélig kedvezményes áron jelentkezhetsz és a Lélek-eszenciádban megerősítő hanganyagot ajándékba kapod:

EGÉSZ-SÉG Online Kurzus

21 napos kurzus testi és lelki jóllétedért

indul: 2012. február 7-én

21 nap ­* egy meditációs hanganyag * 3 tanítás * 3 gyakorlat * 21 napi megerősítés * 3 személyes visszajelzés

Ha már megjelent az életedben a betegség, akkor ez a kurzus abban segít, hogy a betegséggel szembeni harcban való elmerülés helyett az EGÉSZ-SÉGEDET válaszd.

Ha nincsen fizikai tüneted, akkor ez a kurzus abban segít, hogy ne is produkálj ilyet, hanem inkább magadévá tegyél egy olyan hozzáállást a testedhez, és az életedhez, amelynek alapja az, hogy TELJES és EGÉSZ vagy Önmagadban.

A kurzust kiegészítheted a saját LÉLEK-ESZENCIÁDAT ERŐSÍTŐ VIZUALIZÁCIÓS HANGANYAGGAL. Ehhez skype címre van szükséged, hogy személyes konzultálni tudjunk, illetve rád hangolódhassak. Ezt követően elküldöm neked a LÉLEK-ESZENCIÁDBAN MEGERŐSÍTŐ HANGANYAGOT, amit bármikor elővehetsz ahhoz, hogy megerősödj Önmagad Teljességében. A hanganyag ára 5000Ft. Ha január 10-ig bejelentkezel és benne vagy az első tízben akkor a LÉLEK-ESZENCIÁDBAN MEGERŐSÍTŐ HANGANYAGOT ajándékba kapod.

A EGÉSZ-SÉG Online Kurzus részvételi díja 12000Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 8000Ft, ha január 10-ig bejelentkezel!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/online-kurzusok/egesz-seg-online-kurzus/

Amikor megjelenik az életedben a betegség, vagy bármilyen problémás élethelyzet, azt kezelheted többféleképpen. Megpróbálhatod megszüntetni – ezt tette az emberiség hosszú ideig -, vagy felismerheted, hogy a minden diszharmónia csak annyit jelez, hogy elvesztél egy kicsit az illúziók világában, és elfelejtetted a magadban hordozott Teljességet. Önmagad Teljességének felismerése és a Teljességeddel való azonosulás az EGY-ség. Ez maga a gyógyulás, mert az EGY-ben feloldódik a szétválasztottság, a Teljesség magába öleli a kiszakadt részek illúzióját.

Január végével ismét fordul az évkerék. A búcsúzó télbe beszökik a tavasz közeledése, figyelmünk kifelé fordul, aktívan teremteni kezdjük az újat. Az új kezdetek időszakában hívlak Téged egy olyan gyógyító szertartásra, ahol a belül hordozott Teljességet választjuk:

„Teljes Vagyok” – Gyógyító Szertartás az Istennő Templomban

2012. január 31. 19:00-21:30

Ezen a szertartáson végig utazunk azon életterületeinken, amelyeken általában mindannyian megélünk problémákat: anyagi biztonság, egészség, munka, család, párkapcsolat, barátok, „miért vagyok itt?”. Túllépünk a problémáink illúzióján, a velük faló foglalkozáson, a bennük való elmerülésen, és helyette választjuk a TELJESSÉGET.

A “Teljes Vagyok” Gyógyító Szertartás részvételi díja 3 500 Ft. KEDVEZMÉNY! A Te részvételi díjad csak 3000Ft, ha január 20-ig bejelentkezel és benne vagy a következő tíz főben!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/szertartasok/teljes-vagyok-szertartas/

Ehhez a bejegyzéshez a honlapomon hozzá is szólhatsz. Bármelyikhez! És örülök, ha megosztod velem a gondolataidat.

Szeretettel,

Veres Kriszta