Még évekkel ezelőtt Spezzano egyik könyvében olvastam ezt: A Mennyországba párosával lehet belépni…

Akkori kurzusom egyik résztvevője ezen nagyon fel is háborodott, mert nem volt párja és nem is szeretett volna többet.

Ma reggel értettem meg, mit is jelent ez, miközben rögzítettem a Hórusz Szeme Kurzus Szívcsakrához érkező első hanganyagát. Hathor szólalt meg…

Ez a megértés nyílt ki nekem: A párosság legfőképpen belül lakik, önnön nemünk és a másik nem teljes elfogadásában, magdalenajezus1kibékítésében. Annak tudásában és megélésében, hogy nő és férfi vagyok belül, mert EGY vagyok, attől függetlenül, hogy most milyen testben élek.

És attól függően, hogy milyen testben élek kaptam szépséges feladatokat és a másik nemtől megkülönböztető jegyeket. Ezeket nem elhagyni kell, hanem megélni. De ezek örömteli megélése is akkor teljes és nyílik, amikor a másik energiával belül kibékültem.

Erős a Hathor üzenet, elmével szinte nem is értelmezhető, de nem is kell, hiszen a szívcsakrának szól, és az elmének aludnia kell ahhoz, hogy hasson, és nyissa a szívet.

A kép, ami ehhez a csakrához van szintén nagyon szép, a Szakrális Menyegző kép.

Ha kicsi a lakásod és nem fér el benne sok kép, sok papirusz, akkor érdemes ezt az egyet választanod.

Július 31-ig csatlakozhatsz a kurzushoz és rendelhetsz a képből:

Hórusz Szeme – Egyiptomi Vizualizációs Kurzus

Hét hónapon keresztül utazunk hét képpel, a hét csakrán keresztül. Mindegyik képhez három hanganyagot kapsz. A képeket papiruszra festve kapod meg (20×30-as méretben).

Szív-csakra:

Ezt a gyönyörű Szent Házasság képet választottam a szív-csakrához. A Szent Házassággal nyitjuk a szív-csakrát.

A Szent Házassággal, mint az önmagunkkal kötött megszentelt szövetséggel, mely köttetik a földi létben tapasztaló énünk és Halhatatlan Lelkünk között.

egyptheart

A kurzus részvételi díja 31500Ft, mely tartalmazza a 7×3 hanganyagot és a 7 meditációs papirusz képet. A kurzusra július 31-ig tudsz jelentkezni.

Ha csak egy-egy csakrával szeretnél utazni, akkor egy ciklus részvételi díja 5000Ft. A szív-csakrásra részre, vagy az előzőekre július 31-ig tudsz jelentkezni.

Részletekért és jelentkezéshez ide kattints!

Azért is örülök, hogy most nyílt ki ez az üzenet, illetve utazunk bele a szívcsakrához érkező egyiptomi tanításokba, mert közeledik Arató Mónikával közösen tartott EGY ERŐ Elvonulásunk.

És mindez sokat hozzáad ahhoz a gyógyítani tudjuk a Női és Férfi szétválasztottságot és megérkezzünk oda, ahol EGYütt tudunk teremteni.

Gyönyörű szépet osztott meg ma Móni, a Facebook oldalamon már meg is osztottam.

Küldöm itt is Lélek-emelőnek:

Most van itt az idő, hogy tudd,
Hogy minden, amit teszel, szent.
Most van itt az idő, hogy megértsd,
Minden jó és rossz elképzelésed.
Csak folytonosan tanuló gyermekek vagyunk,
Kiket félretettek.
Míg végül átéljük az igazságot
És a Szeretetet.
Most van itt az ideje a világnak, hogy megtudja,
Hogy minden gondolat és tett szent.
Itt van az idő
Számunkra, hogy mélyen átéljük a lehetetlent,
és megértsük, hogy nincs más,
Mint a Kegyelem.
Most van itt az idő, hogy tudd,
Hogy minden, amit teszel,
Szent. – Hafiz –

Két fő tud még csatlakozni az elvonuláson hozzánk. Várunk szeretettel:

EGY ERŐ ELVONULÁS

2017. augusztus 6-8. Noszvaj

MÉG 2 FŐ TUD RÉSZT VENNI!

Férfi és Nő EGY ERŐ vagyunk.

A női és férfi energiák mindannyiunkban jelen vannak, különböző inkarnációkban tapasztaltuk már a Lelkünket nőként és férfiként, a múltbéli sérülések meggyógyítása, a két energia önmagunkon belüli harmóniába ölelése megteremti a teret arra, hogy a másik nemmel kívül is harmóniába kapcsolódjunk, és EGY ERŐVÉ váljunk.

Az elvonulást azért álmodtuk meg, mert a szándékunk az, hogy nőket és férfiakat segítsünk hozzá ahhoz, hogy integrálják önmagukban a nő és férfi teremtőerőt, és hogy a párkapcsolatban a gyógyult, egyensúlyba került női és férfi energia együtt hozza létre a szakrális, transzcendens egyesülést, amelyben EGY ERŐKÉNT tapasztalhatjuk a boldogságot, és tudatos, gyönyörteli és áldott emelkedésünket.

Részletekért és jelentkezéshez ide kattints!