Mostanában több értekezést, hozzászólást, eszme futtatást olvastam emberektől abban a témában, hogy miért önámítás a pozitív gondolkozás, és az, hogy képes vagy bevonzani azt az életet, amit élni szeretnél. Néhányat közülük személyesen is ismerek, és ez azért mókás, mert tudom, hogy soha nem próbáltak változtatni a külső körülményektől függő hangulataikon, gondolataikon.

Mert a pozitív gondolkozás valójában ezt jelenti, hogy képes vagy azokat a gondolatokat választani a rengeteg lehetségesből, melyek jólesőek számodra, Unlock Your Mind 28mert azokkal teremted azt, amit élni vágysz.

Ez nem azt jelenti, hogy nem vagy tudatában annak, hogy valami éppen nagyon nem úgy van, ahogy szeretnéd – mert az, amit rossznak szoktunk nevezni pusztán ezt jelenti -, nagyon is tudatában vagy, csak éppen azt választod, hogy annak add a figyelmedet, ami a vágyaidat táplálja és jóleső számodra. És az az igazság, hogy minden helyzetben lehet olyan részletet találni, ami jó érzést kelt, még ha az nagyon pici részlet, akkor is. És ha nem, akkor meg találhatsz egy másik helyzetben, vagy abban, ami éppen körbe vesz.

Nehezen tud egy helyzet addig megváltozni, amíg az éppen hiányzón, nem vágyaink szerint lévőn lamentálunk.

Az én életem 2010. elején vett gyökeres fordulatot. Akkor olvastam el életem első Esther & Jerry Hicks könyvét, és megértettem azt, hogy, amit szeretnék az nem esetlegesen válhat valósággá, hanem minden esetben. Ha hagyom, ha ezt teremtem. És ezt már a quantum-fizika is bebizonyította.

Ehhez jött még januárban egy mondat a testvéremtől, ami olyan volt, mint egy felébresztő arcul-csapás. Most is hálás vagyok érte. Nagy panaszkodásban voltam életem egy területével kapcsolatban és a testvérem annyira unta már hallgatni, hogy egyszerűen csak ennyit mondott: “Miért várod, hogy megváltozzon, amikor mindig így beszélsz róla.”

Huh, mintha az olvasott könyv megszólalt volna a testvéremen keresztül.

2010. januárja fordulópont volt az életemben. Abbahagytam a hiányokon való kesergést, jól megnéztem milyen életre vágyom, igent mondtam a vágyaimra, és elkezdtem őket mesélni.

Az életem minden területe – pénzügyek, munka, szerelem, testsúly – változni kezdett, gyorsan. És, ami a legszebb volt az egészben az az, hogy a vágyaim a Lelkem útjára hangoltak.

Most itt állunk 2013. végén, 2014-hez közeledve, ilyenkor általában számot vetünk szeretnénk dolgokat elhagyni, és az új évben másként tapasztalni. Az Univerzum készen áll, gyönyörű teremtő erőkkel támogat már 2012. december 21. óta (erről olvashatsz bővebben IDE KATTINTVA). Kívánom mindannyiunknak, hogy legyünk mi is készen, és nyissuk meg magunkat a jónak.

Ha szeretnél a Lelkedre hangoltan, vágyaidra igent mondva nekiindulni az új évnek, akkor szeretettel várlak az év elején Lélek-Elemzésre:

LÉLEK-ELEMZÉS 2014-re

A skype találkozónkat rövid beszélgetéssel kezdjük, amelyben átbeszéljük, hogy mit szeretnél ebben az új évben megélni. Majd a Lélek-Összekapcsolás módszerével hangolódom, kitisztítjuk a vágyott valóságtól távol tartó blokkokat, és áthangolunk a Lelked rezgésére. A találkozót újabb beszélgetéssel zárjuk, amelyben elmondom azt, amit a Lelked üzenetként erre az új évre küld.

Ezekből az időpontokból választhatsz:

január 4. 15:00-16:00, 16:15-17:15 * január 5. 15:00-16:00, 16:15-17:15 * január 6 . 18:00-19:00, 19:15-20:15 * január 8. 18:00-19:00, 19:15-20:15 * január 9. 18:00-19:00, 19:15-20:15 * január 11. 15:00-16:00, 16:15-17:15 * január 12. 15:00-16:00, 16:15-17:15

A Lélek-Elemzés díja 11 000Ft, amelyhez most ajándékba megkapod a február elsején induló Online Játszva-Teremtő Kurzust is!

Jelentkezéshez küldd el a neved, telefonszámod, a választott időpontot és a LÉLEK-ELEMZÉS szót: kriszta@vereskriszta.com

Ha csak a Játszva-Teremtő Kurzust szeretnéd megrendelni (3700Ft-os kedvezményes áron) IDE KATTINTS!