A szalafik egy teljesen extrém iszlám irányzatot képviselnek, ráadásul nagyon erőszakos módon. Nemrégiben például azzal az ötlettel álltak elő, hogy le kell takarni az ősi egyiptomi építményeket, mert egy rothadó kultúra maradványai. Eddig csak az internetes híradásokban és a televízióban láttam őket. Pár napja azonban találkoztam velük életnagyságban is, méghozzá a lakásomban.

Festetni szeretnék a kairói lakásban, és az egyik barátnőm szerzett nekem festőket. Szóval pár napja csengettek, kinyitottam az ajtót és ott állt a két emberke, akik mintha az egyik internetes cikk fényképéről léptek volna le. Néztem rájuk teljes megdöbbenéssel, hogy mit keresnek az ajtóm előtt, és közben az futott a fejemben, hogy most mi van, idejöttek elmondani, hogy hogy kell normálisan – mármint szerintük – felöltözködni. A portás, aki felkísérte őket szintén nem nagyon tudta hova tenni a mi kis csapatunkat, mert zavarodottan álldogált az ajtóban, nem tudta, hogy menjen-e vagy maradjon. Ők ébredtek hamarabb a zavarból, és nagy nehezen megértettem, hogy ők a festők.

Hát mit mondjak tanulságos volt figyelni magamat ebben a történésben. Hogy mennyire vezetnek ez előítéleteim, és az a kép, amit a híradásokból összeraktam magamban a szalafikról. Hogy majdnem be se engedtem őket, mert megjelent bennem a késztetés, hogy elzárkózzak tőlük. Mindaz, amit a szalafik képviselnek egy hitrendszer, nekem is van egy másik, ami az ő hitrendszerükkel nem tud mit kezdeni. De a hitrendszerek mögött emberek vannak és Lélek van. És lehet a hitrendszer helyett az emberrel összetalálkozni és Lélekből kapcsolódni. Vettem hát egy nagy levegőt, kilélegeztem az összes gondolatot, előítéletet, megnyitottam a szívemet és egy szeretetteljes térbe engedtem be a két szalafit. Kedvesek voltak, és a nyelvi nehézségek ellenére rövid idő alatt megbeszéltük a lakás új színeit.

Rengeteg olyan hitrendszerünk van, ami megakadályoz minket abban, hogy kapcsolódjunk egymással szeretetben, Lélekből. Sőt ezekért a hitrendszerekért még ölni is képesek vagyunk.

És annyira a védekezésre és támadásra vagyunk berendezkedve, hogy még a hozzánk közel álló személyeket is egy pillanat alatt betesszük egy felcímkézett fiókba, amikor valami olyat tesznek, ami nem tetszik nekünk.

Az egyik kairói barátnőm például stabilitás-mániás, ezért őt az a forradalom, ami engem lelkesít nagyon zavarja, félelmet kelt benne és elege van az egészből. Többször össze kaptunk már ezen, mert én pedig azt nem tudom feldolgozni, hogy hogyan számíthat többet a stabilitás, mint az, hogy embereket vernek, kínoznak és ölnek meg csak azért, mert békésen kiállnak az igazságért, ami sérti a hatalmat birtoklókat. A vitáink után az elmém azt mondja, hogy zárkózzam el tőle, és olyan erősen mondja ezt, hogy nagyon tudatosan oda kell figyelnem arra, hogy közben ne feledkezzem el arról a rengeteg alkalomról, amikor szeretetet osztottunk meg egymással. Hogy ne feledkezzem el arról, hogy ő az, aki mindig őszinte velem és mindig mellettem áll, ha baj van.

Megfigyelted már, hogy hányszor zárkózol bele sérelmekbe, és nézed azok szemüvegén át a hozzád közel állókat? Családtagokkal sokszor tesszük ezt. Egy hete test-teremtő workshopot tartottam, és az egyik lány arról beszélt nagyon zaklatottan, hogy mennyire idegesíti az anyukája, mert folyton azt mondogatja neki, hogy milyen kövér. Persze ez egyáltalán nem jó érzés. De biztosan mond egy csomó mást is az anyukája, de ő ezt már nem tudja észrevenni, mert annyira rosszul esik neki a „kövér-szöveg”. Megértem, de ezeknek a kis játszmáinknak akkor van vége, ha az egyik fél kilép belőle. És a kilépést mindig a szeretet hozza el.

Ha szeretnél változtatni a jelen pillanatban nehézséget okozó kapcsolódásokon, ha szeretnél kilépni a játszmából és visszaérkezni a szeretetbe akkor várlak Téged januári work-shopomon:

Gyógyítsd meg a Kapcsolatot!

2012. január 27. 18:00-22:00

„Azt gondoljuk, hogy sok különböző problémánk van, de valójában csak egy. A szeretet megtagadása az egyetlen probléma, és a szeretet magunkhoz ölelése a válasz. A szeretet minden kapcsolatunkat meggyógyítja…” (Marianne Williamson)

A work-shop részvételi díja 5 500 Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 3500Ft, ha december 31-ig bejelentkezel és benne vagy a következő 10-ben!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/work-shopok/gyogyitsd-meg-a-kapcsolatot/

Volt már olyan eset is az életemben, amikor azt éltem meg, hogy a nem kívánom a szinte napi közelséget valakivel, mert a kapcsolódásunk dinamikájához nincsen kedvem. Régebben ezt másképpen éltem volna meg. Megpróbáltam volna vele megláttatni, hogy hogyan csinálhatná másképpen azt, amihez nekem nincsen kedvem. Ma már nem fogom, elfogadom, hogy ő ilyen, a napi kapcsolatot nem választom, de szeretet van a szívemben irányába és bármikor, amikor találkozunk, szeretettel ölelem át.

Az élet alaptermészete a változás. Változnak a kapcsolódásaink, élethelyzeteink, minden. És mi akkor vagyunk jól ezekben a változásokban, ha nem terheljük magunkat nehezteléssel, hanem megmaradunk a szeretetben.

A decemberi ÚjHold éppen Karácsony napjára esik, szép lehetőség ez arra, hogy meghozzuk a döntést a szeretetben gyökerező, és a szeretetből kibomló kapcsolódások és élet mellett. A karácsonyi ÚjHold szeretet-energiájában indítom újra az Online Elengedés Kurzust, aminek eszköztárával kiléphetsz a múlt ismétlődéseiből, a bántó mintázatokból, a beszűkítő előítéletekből és átléphetsz a szeretetbe. December 19-ig te határozod meg a részvételi díjat!:

ELENGEDEM, MEGENGEDEM, BEENGEDEM – Online Kurzus Veres Krisztával

öthetes gyakorlati kurzus, hogy el tudd engedni a régit, és be tudd engedni az újat

indul: december 24-én, a Karácsonyi ÚjHold szeretet-energiájában

ALAP CSOMAG: 5 elengedés meditációs hanganyag * 5 tanítás a megengedésről * 5 beengedés gyakorlat

Az ALAP-CSOMAG részvételi díja: 6600Ft. AJÁNDÉK! Az alap-csomagot, most azon az áron rendelheted meg, amit 4000Ft és 6600Ft között jó szívvel ki tudsz fizetni! Ehhez csak annyit kell tenned, hogy részvételi szándékodat december 19. éjfélig jelzed!

ÚJ! Az alap-csomagot kiegészítő Karácsonyt megszentelő meditációt és az Új Évet megáldó rituális gyakorlatot kedvezményes (2000Ft) áron rendelheted meg! A CSOMAGOT KÜLÖN IS MEGRENDELHETED!

A részletekhez és jelentkezéshez ide kattints!

Ha a link nem lenne kattintható, akkor ezt másold a böngésződ címsorába:
http://www.vereskriszta.com/online-kurzusok/elengedes-kurzus/

Ehhez a bejegyzéshez a honlapomon hozzá is szólhatsz. Bármelyikhez! És örülök, ha megosztod velem a gondolataidat.

Szeretettel,

Veres Kriszta