Dalia gyógyításra szeretett volna jönni, de eltörte a bokáját, ezért én mentem hozzá taxival. Nem lakik messze, de a taxis mégis nehezen találta az utcát és a házat. Éreztem, hogy nő bennem a feszültség, ott volt még akkor is, mikor végre megérkeztem Dalia otthonába. Ránéztem a feszültséghez kapcsolódó gondolatokra, és láttam, hogy az elmém éppen egy régi történetbe van beleragadva. Kilélegeztem a történetet és megérkeztem az Új Történetbe: mindig minden jól elrendeződik. 

Mi volt a régi történetem? Tipikusan nagyon sűrű, és lépésben haladó kairói forgalom után egy pici utcába érkeztünk, ahol nem nagyon járnak taxik. Azonnal beindult az elme és elkezdte mesélni, hogy itt vagyok egy vadidegen környéken, ráadásul mire végzek sötét lesz, taxi nem jár erre, vissza kell majd gyalogolnom a főútra, hát ez a hazataxizás nem lesz egy egyszerű történet. Amikor észrevettem, hogy éppen mivel is szórakoztatom magam – miközben az egész még végtelen módon alakulhat -, belehelyezkedtem az új történetbe: ez az egész hazataxizás könnyű lesz, hiszem mindig gondoskodva van rólam, és most is a legkényelmesebben alakul számomra minden.

Beszélgetni kezdtem Daliával, elmesélte, hogy mi történik az életében. A számára éppen legfelkavaróbb történet az volt, hogy a férje cégénél megjelent egy új munkaerő és ők megijedtek, hogy ez a férje elbocsátásához vezet majd. Miért? Mert ezt egyszer a múltban már megtapasztalták. Ugyanaz a történés. Valami történik, és az elme előáll a lehetséges legrosszabb és félnivaló megoldással. Miközben a történetnek végtelen végkifejlete lehet.

Ismerős? Magadra ismersz? Észrevetted már te is, hogy mindennel kapcsolatban él benned egy, vagy több régi történet, és valahányszor nem látod biztosra, hogy mi történik majd legközelebb, előrángatod ezeket a régi történeteket és velük rémisztgeted saját magad. Miközben végtelen számú új történetből választhatunk minden pillanatban. Sőt azokból a számunkra éppen legjobb simán ránk is talál, és ehhez csak félre kell egy kicsit állnunk az útból. Hogyan? A régi történeteinkhez való ragaszkodásunk elengedésével.

Az én taxis történetem azzal végződött, hogy Dalia magától felhívta a portást és megkérte, hogy szerezzen egy taxit és hozza ide a ház elé. A portás öt perc múlva csöngetett, lekísért a földszintre, odakísért a taxihoz, kinyitotta az autó ajtaját, beültem és hazajöttem. Minek is aggódunk bármin?

Ha eleged van már abból, hogy a régi, kevéssé tetsző történeteiddel nyomasztod magad és átváltanál már egy másik üzemmódra, akkor szeretettel várlak november 3-án. És ajándékom is van! A következő négy napban (október 20. éjfélig) azon az áron jelentkezhetsz, amit most 1500Ft és 3500Ft között jó szívvel ki tudsz fizetni:

Temetési Szertartás az Istennő Templomban

2011. november 10. 19:00-21:30

Ezen a szertartáson eltemetjük azt a történetet, amit eddig meséltünk magunknak, és amit eddig éltünk. Eltemetjük azokat a gondolatainkat, melynek újra és újra elismétlése létrehozta az életünk tapasztalásait, amiket már nincsen kedvünk tovább élni.Utazunk az eltemetett gondolatok mögötti csendben és nyugalomban, megpihenünk a Lélek végtelen terében, ahol összeér múlt, jelen és jövő egyetlen pillanatban. Majd az új történetet elkezdjük beleszőni a jelenünkbe, megtöltve a pillanatot annak a valóságnak a rezgésével, amit a fizikaiban tapasztalni szeretnénk.

A szertartásról további részleteket ide kattintva olvashatsz!

A Temetési Szertartás részvételi díja 3 500 Ft. AJÁNDÉK! November 4-ig kedvezményes (2500Ft) áron jelentkezhetsz!

Jelentkezéshez küldd el nekem a TEMETÉS szót, az összeget a neved, és a címed: jelentkezem@vereskriszta.com

Valójában az életed érted történik, és az életerő áramlása mindig arra visz, ahol összetalálkozhatsz vágyként előre küldött önmagaddal. És ezt sokszor azzal akadályozzuk leginkább, hogy meg akarjuk oldani azokat a történéseket, amiket hagynunk kéne történni. Itt egy este, ahol ez utóbbit gyakorolhatod. És ezt kedvezményesen teheted, ha részt veszel a Temetési Szertartáson is, vagy benne vagy az első tíz jelentkezőben:

„Engedd el az Evezőket!” – MEGENGEDÉS EST

2011. november 17. 18:00-22:00

“Ha már nem evezel az áramlattal szemben – ha elengeded az evezőket, és ellazulsz természetes Jólétedben -, a mindig bővülő éned és összes vágyad teljesülése felé haladó Áram elvisz vágyaid teljesüléséhez.  Az a meggyőződés, hogy le kell győznöd valamit, önmagától szembefordít az áramlattal. Ha megérted, hogy minden vágyad könnyűszerrel megvalósulhat, önmagában az áramlat irányába fordít.” (Esther és Jerry Hicks)

A Megengedés Estről további részleteket ide kattintva olvashatsz!

A Megengedés Este részvételi díja 4500 Ft. KEDVEZMÉNY! Te részvételi díjad csak 2500Ft, ha benne vagy az első tízben! Jelentkezéshez küldd el nekem a MEGENGEDÉS szót, a neved és a címed: jelentkezem@vereskriszta.com

KEDVEZMÉNY! A te részvételi díjad csak 2000Ft, ha a Temetési Szertartásra is bejelentkeztél. Jelentkezéshez küldd el nekem a MEGENGEDÉS + TEMETÉS szót, a neved és a címed: jelentkezem@vereskriszta.com

Akkor se keseredj el, ha a távolság akadályoz abban, hogy részt vegyél a szertartáson. Távolról is szívesen segítek abban, hogy lecseréld az önkorlátozó gondolataidat újakra, melyek segítségével behívhatod az új történetedet, az új valóságodat:

Új Történetem – Személyes Online Valóságteremtés

 A Személyes Online Valóságteremtés háromhetes folyamatában négyszer konzultálunk skype-on keresztül. Az első konzultáció alkalmával ránézünk az aktuális, átírni kívánt történetedre, feltérképezzük az azt létrehozó gondolati mintáidat és kiválasztjuk helyettük azokat, amik az átélni kívánt történetedet vonzzák. És ezekkel a gondolatokkal neki indulsz az Új Történeted fizikaivá „rezgetését” szolgáló háromhetes gyakorlatnak. Hetente egyszer beszélünk egymással, a második és harmadik konzultáció alkalmával az átbillenésben támogatlak. Az utolsó negyedik beszélgetéssel lezárjuk a folyamatot, illetve a folyamatodat áttekintve látlak el útravalóval a továbbiakra.

A Személyes Online Valóságteremtésről további részleteket ide kattintva olvashatsz!

Az Új Történetem – Személyes Online Valóságteremtés (háromhetes folyamat négy skype konzultációval) díja 12 000Ft

Jelentkezéshez küldd el nekem az ÚJ TÖRTÉNETEM szót, a neved és a címed: jelentkezem@vereskriszta.com

Ehhez a bejegyzéshez a honlapomon hozzá is szólhatsz. Bármelyikhez! És örülök, ha megosztod velem a gondolataidat.

Szeretettel,

Veres Kriszta