Lélek-Gyógyítói Kurzus

Lélek-Gyógyítói Kurzus Veres Krisztával

Indul: 2011. november 12-13.

 

Lélek-Gyógyítói kurzusnak neveztem el azt a folyamatot, amiben az erre hívást érzőket a Lélek-Összekapcsolás folyamatára szeretném megtanítani. Azt gondolom, hogy a Léleknek nincsen szüksége gyógyításra, mert a Lélek az egész-ség, teljesség és egy-ség. Mindannyian magunkban hordozzuk a Teljességet, mert van Lelkünk, ami örök, és amiben a Forrás tapasztalja meg önmagát. Az egész-ség, teljesség és egy-ség velünk született valódi természetünk. Valódi természetünk megtapasztalásától az elme és egó valóságnak tűnő illúziói tartanak távol, ezeket az illúziókat erősítik tovább azok az érzelmi- és energia elakadások és blokkok, melyeket az életünk-életeink során felhalmozunk (és amelyek a gondolataink, hitrendszereink következményei).

A Lélek olyan, mint a személyes könyvtárunk, benne van az összes emlékünk, és az összes lehetőség. A Lélek-Összekapcsolás folyamatában a gyógyító a révész, aki a Lélek vizének sodrását követve evez. A Lélek vize viszi a csónakot, a révész pedig segít azt az áramlásban megtartani. A Lélek-Összekapcsolásban a révész-gyógyító az utazót végigsegíti az elme szétszakítottságban, Lélektől távol tartó rétegein, közben erőteljes tisztulások és oldások történnek, majd az utazó megérkezik a Lelke Végtelen Áramlásába, mely megtapasztalást a révész lehorgonyozza a testében. A folyamat a Lélekre-Hangol, így végig az utazó Lelke az, aki vezeti a folyamatot, a révész-gyógyító csupán felerősíti a Lélek kéréseit.

Flo Aeveia Magdaléna Emlékszem az Egységre című könyvében Magdaléna így mesél erről a folyamatról: Testük volt a lélek bejárata, ösvény az Isteni részükhöz és én megérintettem energia-központjaikat gyengéd, gyógyító érintéssel. Elfeledték már, hogy milyen az, amikor a tudatosság irányít és milyen az, amikor test, érzelem, elme és szellem egyensúlyban rezeg. Azt tanulták, hogy az elmével irányítsanak, ezért rezgéseik nem tudtak kiegyenlítődni, ez okozta a félelmet és elválasztottságot, ez jelent meg a testükben betegségként és ezért jöttek hozzám. Előhívtam belőlük az életet, ez elmosta a félelmeket, egyensúlyt teremtett a különböző szintek között és a rezgések kiegyenlítődtek. A létezés mintázatának áramlását leheltem bele a sejtjeikbe, úgy, ahogy tanultam. Előhívtam belőlük a FÉNYT és az ÉLETET. A sejtjeik ismertek engem, elkezdtek együtt táncolni az univerzummal és nevettek, ahogy visszaemlékeztek igazi lényükre. Elaludtak és az angyalok fuvoláinak hangját énekeltem a sejtjeikbe. Minden harmóniába rendeződött. Amikor felébredtek izzadtság finom köde maradt a bőrükön abból, amit elengedtek és meleg pirosság ragyogott az arcukon. Úgy érezték, mintha Istenek táncoltak volna a szíveikben, és így is történt.

Újra eljöttek, és én a fényt lehorgonyoztam a sötétségben, amely azért volt ott, mert fizikai testükben őrizték a hiedelmeiket. A lélegzetem keresztül érintettem őket, az erő-pontjaikon áramoltattam az energiát. Életerejük a gerincük mentén emelkedett. Érezték az örömet, a szabadság izgatottságát, azt, hogy tartoznak valahová, és már bíztak a testükben, rábízták a szellemüket. Testük élővé változott és táncolt…Más szavakkal meséltek az élményről, de mégis ugyanarról beszéltek, az egységbe olvadásról, a létezés szövetére való emlékezésről. És ahogy visszaemlékeztek arra, hogy mindennel egyek, úgy éltük meg együtt az egység valóságát.”

 

Az egyéves kurzus öt hétvégéje alatt egyre mélyebbre lépünk a saját Lelkünkkel való kapcsolódásban, a Lélektől Lélekig való kapcsolódásban, mások Lélek-energiájának érzékelésében, érzékelésünk tágításában és a bizalomban, ami képessé tesz a Lélek-hang követésében.

FONTOS! A folyamat nem ér véget a találkozó végén, találkozóink között folyamatos spirituális gyakorlatok, illetve gyakorlások segítik a révész-gyógyítói rezgésben való megerősödést. Ez mindenképpen elkötelezettséget igényel, de a jó hír az, hogy ez jó tesz neked és a környezetednek is, mert a Lélek folyamatos választása a harcokból a belső békébe és a könnyed áramlásba emel.

A kurzus hétvégéi (a dátumok változhatnak):

2011. november 12-13. * 2012. január 21-22. * 2012. április 21-22. * 2012. július 21-22. * 2012. október 6-7.

 

A kurzus részvételi díja: 22 000Ft/hétvége

 

Jelentkezés és további információ: kriszta@vereskriszta.com

Hozzászólások
2 hozzászólás - “Lélek-Gyógyítói Kurzus”
  1. Novák Ágota szerint:

    Kedves Kriszta!
    Tervezed-e, hogy október után egy új Lélekgyógyítói kurzust indítasz?
    Köszönöm, Novák Ági

Neked mi a véleményed?