Többször előfordult már az velem, hogy magamba kellett ölelnem, teljességgel integrálnom kellett olyan Lélek-részeket, melyektől valahogy eltávolodtam a különböző inkarnációk alatt. Meg kellett ezt tennem ahhoz, hogy az életem szeletkéi abba az állapotba rendeződhessenek, amelyet megélni vágytam.

Ezek a Lélek-részek vagy valamely erőt képviselnek, melytől eltávolodtunk, amikor valamilyen tragikus átélés hatására. Ezek általában fényes, emelő Lélek-részek, ezért valamennyire könnyebb dolgunk van a magunkba integrálásával. Ezekben az esetekben a kihívás az szokott lenni, hogy tényleg elhiggyük, hogy atolelem3ezzel a fénylő erővel lehetünk EGYek.

Vannak olyan Lélek-részek is, melyeket egyszerűen megtagadtunk, mert lényünk árnyékos oldalaival szembesültünk bennünk. Ezeket a részeket nehezebb visszafogadni, mert mindannyian arra vágyunk, hogy Lényünk ragyogó fényességét éljük meg. Nehéz elfogadni, hogy ez nem tud megtörténni addig, amíg az árnyékaink, melyek elől menekülünk legyengítenek minket. Olyan ez, mintha Isten megtagadná az éjszakai égbolt selymes sötétségét, és csak a Nap ragyogását lenne hajlandó elfogadni.

Az árnyékos Lélek-részek magunkba ölelésével, elfogadásával, megszeretésével azok megfényesednek, és erősítenek, mert általuk is közelebb kerülünk Önmagunk EGYségéhez.

Ilyenkor szokott jönni az a kérdés, hogy hogyan szeressük és öleljük át egy olyan részünket, amelytől legszívesebben a Világ végére szaladnánk? Szívesen segítek ebben neked.

Az elfelejtett és megtagadott Lélek-részek felismerésében, illetve magadba ölelésében tudlak segíteni ezzel a személyes folyamattal:

“Átölelem” – EGYségben Magaddal Vizualizációs Folyamat

Ebben a személyes folyamatban felfejtjük, hogy milyen el-nem-fogadott Lélek-Részek rejtőznek életed ismétlődő, nem változó, nehéz történései mögött. Minden Lélek-részhez megkapod azt a vizualizációs hanganyagot, amellyel magadba ölelheted az adott Lélek-részt, így választva az EGYséget Önmagaddal és az innen kibomló harmonikus életet.

Ezt az EGYségbe-hangolást többféle módon veheted igénybe:

Egyszeri alkalom, amelyben kifejezetten egy olyan élethelyzettel, és a mögötte rejtőző letagadott Lélek-résszel foglalkozunk, ahol leginkább elakadást élsz meg Ennek a részvételi díja 5000Ft.

Hétszeri alkalom, heti egyszeri találkozással, amelyek során minden alkalommal egy másik általad hozott helyzettel és a mögötte rejtőző Lélek-résszel foglalkozunk. (A hét helyzet kinyitásához a csakrák kapuit hívjuk segítségül, a heti egyszeri találkozást sűríthetjük is, amennyiben azt érzed, hogy gyorsabban tudsz haladni.) Ennek a részvételi díja 4000Ft/alkalom. A hét alkalmat kifizetheted egyben kedvezményes 20000Ft-os áron (a 28000Ft helyett). A hét alkalmat kifizetheted két részletben (a második részlet a harmadik alkalom után esedékes) is kedvezményes 2x12000Ft-os áron (a 28000Ft helyett).

Jelentkezéshez és időpont-egyeztetéshez írj nekem: kriszta@vereskriszta.com