“Hosszú korokon át laktam a templomban, tanulva egyre több bölcsességet mígnem én is közelébe kerültem a Fénynek, mely a nagy tűzből származott. Megmutatta az ösvényt, amely az Amentihez vezet, az alvilághoz ahol a hatalmas Király ül trónján. Mélyen meghajoltam a tisztelettől az élet Urai és a halál Urai előtt, és  ajándékul megkaptam az Élet Kulcsát.” (Atlantiszi Toth Smaragdtáblája)
Abban az áldásban van részem, hogy sokszor jártam már a Nagy Piramisban úgy, hogy azt csak a csoportunknak nyiották ki, és bejárhattuk alkimista2mindhárom beavató termet. Az alsó kamrából nyílnak Amenti Termei, és itt van a Tűz Kútja, mely egyenesen kapcsolódik a Föld mélyében lobogó Tűzhöz. Ez a központi Tűz táplálja a Nagy Piramisban a Tűz Kútját, amelyből a beavatásra érkezőnek fellobban a mindent transzformáló alkímikus láng.

Majdnem egy hónapja már, hogy magához hívott a Tűz Kútjának Alkímikus Lángja, azóta utazom folyamatosan ezzel a tűzzel, melynek odakínálok minden magamban megjelenő – sokszor régóta tárolt – negativitást.

A Tűz Kútjának és az Alkímia Lángjának Őrzője az Atlantiszi Toth. Tőle kapom azt a hét mélyen, minden szinten transzformáló hanganyagot, mely az Alkimista Kurzust alkotja:

AZ ALKIMISTA – Transzformációs Kurzus

indul: 2019. szeptember 21-én

7 hanganyag * 7 tűz * 7 erőhelye az Ősi Egyiptomnak * 7 csakra * 7 alkímiai folyamat

Atlantiszi Toth vezetését követve Kemet – azaz az Ősi Egyiptom – 7 erőhelyére látogatunk el a hanganyagok segítségével. 7 alkímikus tüzet lobbant fel a 7 csakránkban Toth, és ezzel 7 olyan alkímiai folyamatot indítunk el, amely lebontja a félelmekből, negativitsból fakadó fizikai elnehezüléseinket, hamis énazonosságainkat és mindazt, ami a Fényünk megélésétől elválasztott eddig.

A folyamat elköteleződést igényel. Minden hanganyagot érdemes teljes jelenlétben meghallgatni legalább hétszer. Így a hanganyag és az általa megidézett tűz annyira a részünkké válik, hogy azzal bármelyik pillanatban tudunk kapcsolódni. És ezt a kapcsolódást tudatosan ki kell nyitnunk akkor, amikor az adott csakrához, területhez kapcsolódó negativitásunk megmutatkozik gondolati- , érzelmi-, energetikai- vagy a testi szinten. Az alkímikus lánggal való utazás ezt a negativitást a létezésünk minden szintjéről megtisztítja. Nem szükséges miérteket kutatni, de szükséges választani az alkímia tüzével való utazást.

Az utazást szeptember 21-én kezdjük a köldökcsakrával és a Nagy Piramis alkímikus tüzével. Az utazás egy hónapon át tart. Elkötelezett kapcsolódást igényel egy hónapon keresztül. Fontos, hogy ne állj meg az egyhónapos folyamatban, mert az felerősíti a negativitást, aminek transzformálásában utazol. Az elköteleződés nem hosszú időszakaszokat igényel, hanem éberséget önmagad irányába.

Havonta kapod az új hanganyagot. A két hanganyag között tarthatsz szünetet, ha úgy érzed, hogy pihenésre van szükséged az előző folyamat mélyebb integrálásához.

A kurzusban utazók számára létrehozok egy titkos FB csoportot, ahol az egymással való megosztások támogató teret tatanak, és ahol én is követni és támogatni tudom a folyamatokat.

Az Alkimista Online Kurzus díja 35000Ft. Szeptember 10-ig történő jelentkezésed esetén kedvezméyes 33 000Ft.

Jelentkezéshez küldd el a neved, telefonszámod és az ALKIMISTA szót: jelentkezem@vereskriszta.com