“A nő teljesen ellentétes a férfival- mindenben eltérnek egymástól. Egyetlen misztérium egyesítheti őket, melyet úgy hívunk: szerelem. Nem tudjuk, mi történik belül, a másik fejében. Ismerd el, hogy nem tudod, milyen a másik belső világa- csak fogadd el, hogy megvan a jogod, hogy Önmagad légy, és Neki is megvan a joga, hogy Önmaga legyen.”- Yogi Bhajan

EGY ERŐ online kurzus

újra indul 2018. március 31-től 8 héten át

és

EGY ERŐ II. online kurzus

indul 2018. május 18-tól 6 héten át

Férfi és Nő EGY ERŐ vagyunk.

Ez jelenik meg az Ősi Egyiptom ábrázolásaiban is, ahol a Nő átöleli a Férfit, vagy érinti annak szívcsakráját hátulról, a Férfi pedig az érintést befogadva kilép. Hiszen a Nő a kapu a Láthatatlan és Látható, a Formátlan és Forma között, a Forrás mindent teremtő szeretete rajta keresztül árad be a Teremtett Világba. A Nő ezzel táplálja a Férfit, akit ezen energia a saját szívébe vezet, így a Férfi szívből teremt szeretet-alapú Világot.

Ennek megértése, beengedése, megélése nyit utat annak, hogy a párok teremtő energiája egyesüljön, kinyíljon, megsokszorozódjon. Ez nyit utat annak, hogy megjelenjen életünkben a pár, akivel mindezt át tudjuk élni.

A női és férfi energiák mindannyiunkban jelen vannak, különböző inkarnációkban tapasztaltuk már a Lelkünket nőként és férfiként, a múltbéli sérülések meggyógyítása, a két energia önmagunkon belüli harmóniába ölelése megteremti a teret arra, hogy a másik nemmel kívül is harmóniába kapcsolódjunk, és EGY ERŐVÉ váljunk.

Az EGY ERŐ témájával azért dolgozunk továbbra is elkötelezetten, mert a szándékunk az, hogy nőket és férfiakat segítsünk hozzá ahhoz, hogy integrálják önmagukban a nő és férfi teremtőerőt, és hogy a párkapcsolatban a gyógyult, egyensúlyba került női és férfi energia együtt hozza létre a szakrális egyesülést, amelyben EGY ERŐKÉNT tapasztalhatjuk a boldogságot, és tudatos, gyönyörteli és áldott emelkedésünket.

A kurzus minden eleme emel, egyesíti a polaritásokat, hogy megtisztított és a legmagasabb rezgésű tapasztalásunk legyen önmagunkról és a párkapcsolatunkról.

“A Nő és Férfi úgy tud a legközelebb kerülni Istenhez, ha egyesül testben, a társadalomban és az Univerzumban. Nem tudjuk a Forrás lüktetését visszhangozni addig, amíg nem éljük meg ezt a tökéletes egységet. Kiűzöm ezt a démont és felfedem minden lény igazságát. Mindannyian magatokban hordozzátok a nőt és a férfit, így tükrözitek vissza a Forrást, ahonnan a lelketek elindult, miért akarjátok egyik feleteket megtagadni? Ismerjétek a teljességeteket, tiszteljétek a nőit, éppen úgy, mint a férfit, váljék Eggyé a kettő, akkor ismeritek meg igazán Istent.”

Jézus szavai a Magdaléna kútja című csatornázott könyvből

Az első EGY ERŐ Online Kurzus azt a megtapasztalást hozta mindkettőnknek, hogy ez a folyamat, melyet EGYütt teremteni tudunk a kundalini jóga tanításaival, és az Ősi Egyiptom tanításain alapuló hanganyagokkal, nagy erős. Számunkra is az volt, és még világosabban kirajzolta az utat, amin elköteleződve járni szeretnénk. Az első kurzus életre hívása közben az is egyértelművé vált, hogy szeretnénk tovább haladni ebben a folyamatban egy olyan második kurzussal, amely kitér olyan gyakorlati helyzetekre, amikor egy párkapcsolatban nehéz megtartani a fókuszt az EGY ERŐN. Így májusban elindítjuk a második EGY ERŐ Online kurzust is, mely az első folytatása.

Mikor indulnak a kurzusok?

EGY ERŐ Online Kurzus 2018. március 9-én

EGY ERŐ II. Online Kurzus 2018. május 18-án

Mit kapsz, ha csatlakozol a kurzusokhoz?

EGY ERŐ Online Kurzus:

  • 8 héten át heti egy leckét
  • az első lecke Szívbe érkeztető írott tanítás és kundalini meditációs videó Mónitól
  • a második lecke videó Krisztától, mely az Ősi Egyiptom misztériumaiba és Nő-Férfi EGYségébe visz el
  • a harmadik lecke Mónitól segít felismerni és táplálni saját magunk és Társunk Lélek-minőségét
  • a negyedik lecke vezetett meditációs hanganyag Krisztától, mely segít tisztelettel fordulni  Nő és Férfi szakrális energiája felé
  • az ötödik lecke kundalini meditációs videó Mónitól, mely a Férfi és Női Egységét teremti meg a szív terében
  • a hatodik lecke vezetett meditációs hanganyag Krisztától, mely megtanít a Djed Oszlop felépítésére és arra, hogy hogyan használd viola lángját arra, hogy helyzeteket visszahelyezz az EGYségbe
  • a hetedik lecke írott tanítás Mónitól, mely segít, hogy a földidimenzióban olyan fókuszunk legyen, ami segít lehorgonyozni itt, a földi
    valóságban a szentséget.
  • a nyolcadik lecke írott tanítás és vezetett meditációs hanganyag Krisztától a Szent Házasság misztériumáról és annak megéléséről saját életünkben

EGY ERŐ II. Online Kurzus:

  • 6 héten át heti egy leckét
  • tanítások az ősi Egyiptom és Atlantisz mitológiájából, és archetípusaival
  • az egyéni és páros tudatosságot emelő, tantrikus kundalini jóga tanítások és gyakorlatok
  • három vezetett meditációs hanganyag Krisztától
  • két kundalini meditáció videót Mónikától
  • imák, amelyeket használhatsz a mindennapjaidban párkapcsolatod emelésére

Kiknek ajánljuk az online kurzust?

Nőknek és férfiaknak, egyéneknek és pároknak, akik érzik a hívást. Az online kurzus semmilyen előképzettséget nem igényel.

Az elvonulás megálmodói és tanárai:

Veres Kriszta       

Glastonburyben az Avalon Papnője Iskola, majd a Magyarországon vezetett Papnő Iskolám, és a Kárpát-medencében valaha tisztelt Istennői minőségekkel való mély kapcsolódás segített megérteni és megérezni azt a Szakralitást, melyet Nőként önmagunkból előhozhatunk. De így az ösvény, amit jártam, még eléggé fél-lábas volt. A Megszentelt Férfi-energia beengedését, befogadását, vele való kapcsolatom gyógyítását Egyiptom hozta el. 2011 óta élek Egyiptomban, és a két energia belül és kívül való egybesimítását folyamatosan táplálja az Ősi Egyiptom templomaival, tudásával való kapcsolódásom, mindaz, amit az Iszlám – legfőképpen szufizmus – gyakorlásából kapok, és a házasságom, melynek kulturális különbségeiben akár el is veszhettünk volna, de mégis EGYütt, egyre könnyebb léptekkel járjuk az EGY ERŐ ösvényét.

 

Arató Mónika

Krisztával nagyon erőteljes kreatív és gyógyító az együtt-utunk, mely már tíz éve tart. Amióta megszületett bennünk az EGY ERŐ témájával való kapcsolódás vágya, és belemerültünk ebbe az energiába, nagyon sokat emelkedett a tudatosságom a kapcsolatok területén, és gyümölcseit szüretelem a saját életemben is.

Mivel mindkettőnkben él a vágy, hogy mélyüljünk mindebben, és másokkal is megosszuk a tapasztalatainkat, így az utazást tovább folytatjuk most az új online kuzussal, majd Egyiptomban is februárban (ez a coport betelt, de figyeld majd a további eseményeket). Hatalmas öröm ez számomra, és nyílok az érkező további csodák befogadására.

Mi szükséges hozzá?

  • Számítógép
  • Internet kapcsolat
  • e-mail fiók

A leckékkel bármikor foglalkozhatsz, amikor van rá időd, nem vagy időpontokhoz kötve.

Mit ad számodra, ha részt veszel rajta?

  • Önbizalmat
  • Mélyebb megértést saját életed és párkapcsolatod alakítását illetően
  • Energiáid kiegyensúlyozását
  • Az öröm és a szerelem mélyebb megélését
  • Gyógyulást
  • Tudást, melyet alkalmazni tudsz a mindennapjaidban
  • Teremtőerőt

Mire számíthatsz a kurzus során?

Egy gyakorlatközpontú megközelítést ismerhetsz meg.  Videók, hanganyagok, írott tananyagok és imák segítségével jut el hozzád a tudás, amellyel emelheteded önmagadat és a kapcsolataidat.

Ha a kurzus során kérdésed van, válaszainkkal támogatunk személyes életedben.

Az online kurzusok részvételi díjai:

EGY ERŐ online kurzus: 19 900 Ft

EGY ERŐ II. online kurzus: 15 900 Ft

Ha együtt fizeted be a két kurzust március végéig, akkor az kedvezményesen 29 500 Ft!

Jelentkezéshez küldd el a neved, telefonszámod és az EGY ERŐ I. vagy EGY ERŐ II. vagy EGY ERŐ MINDKETTŐ szavakat ide: jelentkezem@vereskriszta.com