A patriarchális férfi-kép azt programozta, hogy az érzelmeit megélő és kimutató, az önmagát a szívének megadó férfi nem valódi Férfi. Az ősi misztériumok szerint pedig ez a Férfi beavató útja: MEGISMERNI A SAJÁT EREJÉT ÉS AZT A SZÍV SZOLGÁLATÁBA HELYEZNI.

De! Ez az ősi misztérium, és a Szakrális Férfi nem csupán a patriarchális világ kialakulása miatt veszett el. Nekünk nőknek szintén megvolt ebben a saját szerepünk. Az első ilyen esemény konkrétan a sumér templomok papnőihez kapcsolódik. A Papnő, aki varázserővel bír, aki könnyedén visz a Lélek felé, aki ismeri és éli az Istennőt belül, és a belőle kiáradó ragyogás vonzó. Vonz, mint a mágnes. Nyitja a szívet. A megnyílt szívvel a Férfi az erejét a Nő kezébe helyezi, neki ajánlja fel. És itt történt a visszaélés. Az önmagát szívének megadó, érzelmekben elmerülő Férfi bizonyos célokra való manipulációjával. A szándék jó volt, hiszen a Papnők a manipulációval az Istennő békés Világát akarták fenntartani. De hiányzott a bizalom. A bizalom, hogy a szívében nyitott Férfi célja ugyanez, és megteszi a megfelelő lépéseket manipuláció nélkül is. És amikor a Férfi felismerte mi történt jött az újabb bizalomvesztés, a férfi az érzelmeket veszélynek, a szív megnyílását kontrolvesztésnek kezdte élni. Így a patriarchális Mátrix urainak könnyű volt ezt tovább gerjeszteni, és jó mélyre programozni a hamis férfi-képet (melyben a férfi eszménybe nem fér bele az érzelem és a szív.

Januári végén küldöm ki azt a hanganyagot, mely segít nekünk Nőknek felelősséget vállalni ezért a történésért, és oldja a negatív mintákat, melyek ebből születtek:

FÉRFI SZÍV Hanganyag

február 2-án küldöm ki újra

ferfisziv1

Ajánlom ezt a hanganyagot minden Nőnek, aki megélte már, hogy a Férfi a legmélyebb megérintődésből visszamenekül a legvastagabb falak mögé. Ajánlom minden nőnek, aki nem bízik abban, hogy a Férfi tudja a szívét követni. Ajánlom minden Nőnek, aki éli a saját erejének kiáradását és ezzel együtt azt tapasztalja, hogy a szeretett társ, mintha megrémülne tőle. Minden Nőnek, aki a ragyogásból visszamenekül a szürkeségbe. Minden Nőnek, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel, amikor a Férfi-Férfiak érzelmi felé áradnak.

FÉRFI SZÍV Hanganyag II.

február 2-án küldöm ki

Ajánlom ezt a hanganyagot minden Nőnek, aki kész felelősséget vállalni azért a transzformációért, amit a saját szívének megnyílása és Női erejének felvállalása generál a Férfiben.

Egy hanganyag díja 2500Ft. A két hanganyag kedvezményes együttes díja 4500Ft. Január 31-ig tudod őket rendelni.

Megrendeléshez töltsd ki az alábbi űrlapot:

 


Hogyan szólíthatlak: *
Email címed: *
Teljes neved:

*
Telefonszámod:

*
Pontos címed:

*
Melyik hanganyagokat szeretnéd (Férfi Szív, Férfi Szív 2, mindkettő):

*
Hozzájárulok hírlevél küldéséhez
Az adatvédelmi tájékoztatót elfogadom