„Szép az, ahogy egy nő él. A szépség belül lakik, és nem a tükörben. A kérdésem nem az, hogy „mit akarsz tenni a hajaddal?”, hanem az, hogy „mit szeretnél tenni az életeddel”. Mert az a szép. Amikor belépsz a szobába és ott hagyod az emlékedet. Amikor senki sem néz, de minden szem lát. Ez a szép.”

Ültem a fodrásznál Kairóban, és várakoztam. Kinyitottam az egyik magazint és abban találtam ezeket a szavakat, melyek teljesen elvarázsoltak. Egy fodrász hirdette magát ezekkel a mondatokkal, és azt mondtam, hogy „Igen, ez a férfi tudja, hogy mitől nő egy nő”. Mert nem a frizurád szépít meg, de a belső szépségedet visszatükrözi az a frizura, amelyet egy értő fodrász a Lényed legmélyéről tapogat ki. Karim, az egyiptomi fodrászom is ilyen, egy ideig mindegy volt számomra, hogy ki szárítja be a hajamat, de aztán megérkeztem Karimhoz, aki nem egyszerűen beszárít, hanem belesimítja a hullámokba a Lelkem hullámzását.

Sokszor hallom különböző helyeken, hogy egy nő úgy tud ragyogni, ha van mellette egy férfi, aki ragyogtatja, aki észreveszi a fényét. Évekig voltam elveszve ebben a hitrendszerben, ami rengeteg szenvedést okozott nekem és – ahogy látom Magyarországon és külföldön is – okoz más nőknek is.

Sokat haragudtam férfiakra, mert nem értékelik azt, aki vagyok. Valójában én kérdőjeleztem meg újra és újra saját értékességemet. Sokáig tartottam a férfiakat gyávának, erőtlennek. Valójában én voltam gyáva ahhoz, hogy még tágabbra nyissam a szívem és megmaradjak abban a női erőben, amit magamban hordozok.

 Évek óta vezetek női csoportokat, tanítom az  elfeledett női misztériumokat és kutatom a világ női archetípusokról, Istennőkről mesélő mítoszait. Végignéztem Magyarországon és külföldön azt a csodás pillanatot, amikor a nő visszaemlékezik arra a csodára, amit magában hordoz, élni kezd ez erejével, lénye és élete kivirágzik. Végignéztem Magyarországon és külföldön is – saját életemben is – a női harcot, hogy megtaláljuk a méltó társat, a férfit, aki képes kinyitni a szívét és úgy szeretni minket, ahogy arra vágyunk. Láttam a férfiak küszködését, szeretet-keresését is.

Hosszú évek belső utazása után nyilvánvalóvá vált, hogy a válaszaink odabent vannak. A változást, amit a világban – egyéni és kollektív szinten – látni szeretnénk, odabent tudjuk létrehozni. Ezer módon ássuk alá saját magunkat a mindennapjainkban, és amint ezt megváltoztatjuk, megváltozik az, ahogy a világ és a férfi kezel minket.

„Szép az, ahogy egy nő él.” Szép a női erő, és szép az erre való felébredés, amely megszenteli az életünket, a kapcsolatainkat és körülöttünk az egész világot:

 „Női Ragyogás” Online Kurzus Veres Krisztával

indul september 5-én MOST AJÁNDÉK!

hogy összekapcsolódj ragyogásod forrásával, melyet magadban hordozol, és amelyhez  bármikor hozzáférhetsz

 Az ALAP CSOMAG (7 hét * 7 tanítás * 7 szertartás * 7 meditációs hanganyag )

 A saját belső forrásából fénylő nő élete olyan, mint a legszebb kert, amiben minden pillanattal újabb virágok nyílnak, és ebben a kertben helye van a férfinak is, aki tudja és akarja magához ölelni a Kert szépségeit. Várlak Téged ezen a kurzuson, ha szeretnéd ezt a kertet felfedezni.

Most ajándékba adom minden nőnek ezt a nekem nagyon sokat adó kurzust. Az ajándék kurzusra az alábbi űrlapon tudsz feliratkozni. Kérésem csak annyi hozzád, hogy hívd meg három barátnődet, ismerősödet, akinek szerinted szintén adhatna a kurzus. A kurzust ők is ajándékba kapják. Az ajándékot akkor is megkapod, ha ők nem élnek ezzel a lehetőséggel.

 Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot:


Hogyan szólíthatlak: *
Email címed: *
Teljes neved:

*