„A vágyaidnak megfelelő történeted elmesélésére nem vonatkoznak szabályok. Szólhat a múltad, jelened és jövőd tapasztalatairól is. Egyetlen ismérve az a tudatos szándék, hogy történetednek egy jobb érzést okozó, javított változatát meséld. Ha egész nap sok kellemes, rövid történetet mesélsz, megváltozik vonzásod irányultsága. Emlékezz rá, hogy a történet, amelyet te mesélsz, a te életed alapját képezi. Meséld hát el, hogy milyennek akarod.” (Esther és Jerry Hicks)

2010. januárjában mesélésbe fogtam, játszani kezdtem a történeteimmel. Másokat is behívtam a játékba. Megdöbbentő dolgokra láttam rá saját magamban és mások viszonyulásában is azzal kapcsolatban, hogy hányféle módon korlátozzuk a teremtő erőnket és ezzel az életünket.

Nyilvánvalóvá vált, hogy nem a tapasztalásainkat meséljük, hanem a meséink váltak megtapasztalásokká, valósággá, amiről elhisszük, hogy az csak olyan lehet.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ugyan ismerjük a „gondolat teremt” törvényt, de mégsem élünk a Teremtés erejével, amit mindannyian megkaptunk ajándékként. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem merünk játszani, mindent véresen komolyan veszünk és félünk a kudarctól.

Még egy csomó minden nyilvánvalóvá vált…

De ami sokkal fontosabb! Közben az életemben megsokasodott és felgyorsult a vágyaim manifesztálódása. És a Teremtés-Játéka nagyon izgalmas kaland! És úgy tűnik végtelen, mert mindig van tovább!

Az elmúlt majd két év alatt rengeteget tanultam hitrendszerekről, önkorlátozásainkról, az elme működéséről, és a korlátokból a végtelenbe lépésről. Ezt a tudásanyagot gyűjtöttem most össze  Online Kurzusomban:

Online Játszva-Teremtő Kurzus

MOST KEDVEZMÉNYES (2200FT) ÁRON RENDELHETED AUGUSZTUS 21-IG!

Az ALAP CSOMAGOT (3×3 hét ­* 3×3 tanítás * 3×3 gyakorlat hanganyag formájában is
 

A számok varázslatával is játszunk kicsit! 3×3 minden ősi varázslat alapja. A 3-as teremtett világ száma (megjelenik az összes hagyományban: a kereszténység Szentháromsága, a három SorsIstennő, a magyar népmesék hármasa, Test-Lélek-Szellem hármassága…), a 3×3 pedig a folyton megújuló ciklus örökléte, a TELJESSÉG, ami saját magát végtelenné sokszorozza. 3×3, azaz 9. A 9-es szám a Mindenség harmóniájának földi megjelenésének száma (9 Istennői minőség alkotja az év-kört, 9 nővér őrzi Avalon Szigetét…)

A 3×3 hét alatt három területen utazunk végig, három területen engedjük el a korlátózó meggyőződéseinket, és teszünk magunkévá teljesen újakat, amik az örömteli és könnyed életben támogatnak minket.

Az első három hétben elkezdjük az életünk könnyed, örömteli újraírását, hívni kezdjük a vágyainkat. A második három hétben azokon a helyzetek könnyed átalakítását gyakoroljuk, amik általában megállítják a teremtési folyamatainkat. A harmadik három hétben, pedig azzal játszunk, hogy hogyan tudjuk az életünk minden pillanatát a teremtésünk részévé tenni.

A Játszva Teremtő Kurzus kedvezményes részvételi díja most 2200Ft, ha megrendelésed megérkezik augusztus 21-ig.

Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot:


Hogyan szólíthatlak: *
Email címed: *
Teljes neved:

*
Telefonszámod:

*
Pontos címed:

*