„Minél többet várunk el, annál kevesebbet kapunk. Az elvárásainkban az arról alkotott képünk tükröződik, hogy mi az, ami boldoggá tenne minket…Az elvárásaink a rejtett hiányosságainkat takargatják, miközben úgy teszünk, mintha, ennek a hiánynak (vagy alkalmatlanságnak) semmi köze nem lenne hozzánk, hanem egyedül a társunk tehetne róla.” (Chuck Spezzano)

Az egyik barátom autójában ültem, és egy másikkal beszéltem telefonon. A telefonos barátom arról beszélt, hogy már egy hete, nagyon fáradt és nehezére esik a mozgás. Azt mondtam neki, hogy pénteken szabad leszek és eljöhet gyógyításra. Letettem a telefont és az autós barátom azt mondta: „amikor én beteg voltam, nekem nem mondtad, hogy jöjjek gyógyításra”

Azt éreztem, hogy legszívesebben kiugranék a mozgó autóból és a világ végéig szaladnék, mert annyira nincsen kedvem még egy ilyen összehasonlítgatós, elvárásokkal teli beszélgetéshez. Mert több tucat ilyenben részesültem, hála a barát önbizalmi problémáinak.

Közben hálás is vagyok, mert az ő viselkedésében végre megtapasztalhattam, hogy milyen volt az a másik félnek, amikor én részesítettem a számomra fontos embereket ehhez hasonló játszmákban. És végre a baráton keresztül ráláthattam arra is nagyon tisztán, hogy az összes ilyen játszmám belső bizonytalanságból fakadt. Nem szerettem magam eléggé, és a számomra kedveseket nyaggattam, tőlük vártam a megerősítést arra, hogy szerethető vagyok. Persze mivel magam sosem hittem el igazán, ezért a megerősítés sosem volt elég. És csak a frusztráció nőtt a kapcsolódásokban.

Ez az évek során sokat változott, egyre kevesebbet tapasztaltam belőle, mert sokat tettem saját magam elfogadása és szeretete érdekében. A párkapcsolat volt az a terület, ahol a legkönnyebben visszaestem ezekbe az elvárásos-önbizalomhiányos mintákba, de most a barátom vergődésének szemlélése és az a menekülési kényszer, ami megjelenik bennem, amikor rám akar telepedni a saját belső bizonytalanságával, felnyitotta a szemem és örök emlékezető lesz arra, hogy ne menjek bele többé ezekbe a helyzetekbe, hanem helyette szeressem magam eléggé.

Biztosan sokat hallottad már, hogy mindennek a kulcsa abban van, hogy szeresd önmagad. De sokszor ott a kérdés, hogy hogyan. Ha szeretnéd ezt a „hogyant” gyakorolni, akkor várlak téged gyógyító online tanfolyamomon:

„Szeresd Önmagad és mindegy…” Online Kurzus

3 hét * 3 tanítás * 3 gyakorlat * 3 hanganyag * 21 napi megerősítés

részvételi díja 6600Ft.

„Csak úgy szabadulhatunk meg a szeretetlenségtől, ha elkezdjük felismerni saját értékünket. Ha önmagunkat értékesnek tartjuk, akkor mások is felismerik az étékeinket…Akkor érezzük mások szeretetét, ha magunkat szeretjük.” (Chuck Spezzano)