Imádtam a pénteki Szerelem-Örvény szertartást, mert imádom azt figyelni, ahogy a szertartásokon a teljes káoszból magától megszületik a harmónia. Augusztusban volt egy szertartás az Istennő Templomban, körtánccal zártuk. Nem voltak kitalált lépései, egy ponton eszembe jutott, hogy kellene mégis adni egy lépést, amit mindenki követhet. De nem tettem, hagytam a pillanatot lenni. És a tánc végére magától megszületett az a közös lépés.

Amikor abbahagyod. Mikor érnek véget a drámák az életedben? Amikor kilépsz belőlük. Néhány évvel ezelőtt majd egy évet jártam pszichoterapeutához. Az egyik beszélgetésünkben azt mondta, hogy szeretek szenvedni. Ezen nagyon felháborodtam. Igaza volt. Egy csomó olyan hitrendszerhez ragaszkodtam, ami szenvedés- és küzdelem központú volt. Majd a hitrendszerem megváltoztatásával változtak a megéléseim.

11:11:11 – világméretű készülődés zajlik, talán soha nem volt még ilyen, hogy egyszerre ennyien imádkozzanak, meditáljanak egy időben a világ minden részén. Az Új Világért, ami békében, szeretetben, bőségben és örömben gyökerezik. Ma egyszerre csak megjelent előttem, hogy mit jelent számomra ez az energia-átjáró, ami pénteken nyílik. Sólyomfi Nagy Zoltán egyik dalának egyik sora pontosan leírja: Nincs te, nincs én, csak MI látjuk a Végtelent.

„…A változás a dolgok természetes rendje, és az, hogy ellenállsz neki nem válik előnyödre. Hatalmas globális felfordulás idejét éljük, és ezt egyre többen érzékelik a személyes történéseiket érintő változásokban is. Abban a világban élünk, aminek ez a természete. Mozdulj a kegyelem szépségével, amikor szembe találod magad a változással, mert minden változás fantasztikus lehetőséget hoz. Lélegezz, pihenj meg és tudd, hogy minden érted történik” (Neale Donald Walsch)

A valóság a tudatos és tudattalan meggyőződéseid halmaza. És minden meggyőződésed egy sokszor elismételt gondolat. Az emberiség nagy része többezer éve egy olyan történetből származtatja magát, ami a földi életet szenvedésként írja le. Örökös küzdelemként, amiből csak a földi lét megszűnése hoz feloldást, csak a test elhagyása nyitja ki a kaput az örökös jóllétre. De ez is csak egy sokszor elismételt gondolat és nem tény.

Ültem Johnnal szemben a sarki kávézóban és ő csak beszélt, beszélt és közben ragyogott a szeme. Majd egyszer csak megállt, belenézett a szemembe és azt mondta: „Én már nem a régi John vagyok”. Mosolyogtam, és örültem neki. A régi John májusban jött el hozzám gyógyításra, és azóta visszatalált az igazi Johnhoz.

Néhány éve az egyik ismerősöm beszélt nekem egy könyvről, aminek a címe Szavakkal verve és a szavakon, beszéden keresztül megnyilvánuló erőszakról szól. Nincsen szükségünk arra, hogy mást tegyen rajtunk erőszakot a szavaival, meg tesszük azt mi magunk. Legtöbbször nem is vagyunk tudatában annak, hogy hányféle módon. Egy kis odafigyeléssel mindezt megváltoztathatjuk, és megtanulhatjuk a szavainkat úgy használni, hogy az áldás legyünk saját magunk és mások számára is.

Emlékszel még milyen volt az, amikor gyermekként susoltál? Keresztezett kezeiddel fogtad a másik feléd nyújtott keresztezett kezeit és csak pörögtetek, egyre gyorsabban? Vagy milyen volt az, amikor repültél a hintán? Emlékszel még, hogy mennyire nem izgultál azon, hogy elszédülsz? Emlékszel még, hogy mennyire szabad voltál? Hogy mennyire élvezted? Hogy mennyire éltél?

“Az elhatározás csak a kezdet. Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában eszébe sem jutott.” Paulo Coelhotól származik ez az idézet és nagyon tetszik. Tényleg így van. Megfogalmazunk egy szándékot, hívunk egy vágyat és ez máris elindítja az áramlást, ami elragad és visz minket a kívánt felé. És közben az áramlás ereje megszabadít minket az összes nehezéktől, ami addig akadályozott a vágyott fizikai tapasztalásában.

A tegnapi blogbejegyzésemben a belső látásról írtam, és a belső bizonyosságról, amely akkor is megtart, amikor a külvilág teljesen szétesni látszik. Sok visszajelzést kaptam, köszönetet a megerősítésért, de felvetődött egy kérdés is: mi van azokkal, akikben a változás félelmet kelt. Tényleg, mit kezdjünk a félelmeinkkel? Választhatunk mást! És pont ez a Változás, ami most történik.