Lélek-Láng Pap/nő Iskola
2006 novemberében indítottam először Magyarországon pap/női képzést a Danu Pap/nője Iskola keretein belül. A Danu Pap/nője Iskolában azt az ősi női spirituális utat fedeztük fel újra, mely az írott történelem előtti időkre nyúlik vissza és amelynek hitrendszere alapját képezte egy többezer évig tartó háború, erőszak, szociális és nemi hierarchia nélküli Világnak.
Idén a Pap/nő Iskola teljesen megújulva indul útjára:
“Túl az ideákon, hogy mi helyes és helytelen van egy tér. Ott találkozom veled.” (Rúmi)
Mit tesz a Pap/nő? A VARÁZSLATBA VISZI EL AZ EMBEREKET. És mi a Varázslat? Az elme kontrolljának elengedése, a megadás, ahol megszűnik jó és rossz, helyes és helytelen és csak a LÉTEZÉS marad. Varázslat az, amikor kinyílik a híd a látható és láthatatlan között, megnyílunk a térben áradó energiáknak és odaadjuk magunkat a velük való együtt táncnak.
Az emberiség történelme folyamán különböző nevekkel, ábrázolásokkal, hitrendszerekkel próbálta leírni azt az EGY erőt, ami valójában nem nevesíthető, mert egyszerűen csak van.
Az EGY bármelyik névvel, formával ellátott isteni erőn keresztül elérhető, hiszen az EGY fénye az, amiből a teremtett világ kiárad. Bármi kapu lehet az Egység megéléséhez – legyen az Istennő, Allah, Jézus vagy egy alma – és a kapu a szándékaink szerint nyílik és marad zárva.
„Keresd a Lelket, és Lélek leszel. Kutasd a kenyeret, és kenyérré válsz. Bármit keresel, azzá válsz.” (Rúmi)
A Pap/nő Iskola azokat várja, akik érzik magukban a Lélek ösvényének lüktetés, azokat, akik vágynak túllépni a világokat és világot szétválasztó fátylon és visszaérkezni oda, ahol minden összeér és minden EGY. Azokat várja ez a képzés, akik hívást éreznek arra, hogy másokat is segítsenek az EGYségbe érkezésben és a szeretetből fakadó életben.
A képzést vezeti: Veres Kriszta, Avalon Papnője
és Onodi Renáta, az Istennő Papnője
További információ és jelentkezés:
E-mail: kriszta@vereskriszta.com
FIGYELEM! Az alábbi időpontok változhatnak!
Első Spirál 2011/2012
Az eddig hároméves Iskola ebben az évben kétévessé változik és megújul. Továbbra Az első és második spirál (év) anyagát összeötvözve egyben “táncolják” végig a résztvevők. Az első spirálban eddig az évkörrel ismerkedtünk, illetve annak transzformáló hatását engedtük be az életünkbe, észrevétlenül már elkezdtek a résztvevők beavatódni pap/női “szakmába. A második spirál pedig már nagyon tudatosan a “szakmára” való visszaemlékezésről szólt (szertartások megtervezése, vezetése, gyógyító tér megtartása, elemekből olvasás, világok közötti utazás, orákulum és Istennő-megtestesítés).
Most a két spirál tanításait egy évben fonom össze Onodi Renáta papnői segítségével, aki ebben az évben aktív segítőm volt az első évesek folyamatában, novembertől kezdve pedig tanítóként tevékenykedik mellettem. A gyorsított folyamatot az a tudat-tágulás és rezgés-emelkedés teszi lehetővé, ami az elmúlt néhány évben történt, illetve most is történik. A tudat-tágulással könnyebb az emberek számára az elengedés és megadás, ezért a transzformációs folyamatok egyre gyorsabbak és örömtelibbek, ami így teret hagy arra, hogy a pap/nők figyelme kinyíljon a pap/női tudás gyakorlata felé.
A képzésnek továbbra is része a női út, a természet ciklikus változása mögött meghúzódó erőkkel – melyeket az őseink Istennőkként tiszteltek – való együtt áramlás, mert ez az út nagyon szépen és mélyen beavat az emberi folyamataink működésébe és mert ez az út hatalmas szabadságot biztosít a rendszerekből való kilépésre és az élet teljességének tapasztalására. De túllépünk ezen a rendszeren is a képzésben helyet kapnak férfi spirituális utak elemei és erői is. És helyet kap mindaz, amit az évek során a teremtésről megtanultam.
“A célunk immár: fölébredni az álomban. Ha fölébredettek vagyunk az álomban, az ego teremtette földdráma véget ér, és egy jóindulatúbb, csodás álom bontakozik ki. Ez az Új Föld.” (Eckhart Tolle)
Pap/nőként ébresztünk, megmutatjuk a szenvedésből kivezető ösvényt és felébresztjük az öröm, szépség és élet szentségének szunnyadó emlékeit, felébresztjük az embereket valódi Ragyogó Önmagunkra, ébresztői és teremtői vagyunk az új csodás álomnak.
Első Kör – Elengedés Kapu * 2011. november 4-6.
Az élet állandó változásban van, a formák folyton alakulnak. A formák formátlanba való visszatérést az emberi tudat általában veszteségként éli meg, és ezen a ponton hosszú időre bele tudunk ragadni szenvedés mintázatokba. Ezen a hétvégén a könnyed elengedéssel utazunk, ismerkedünk az élet áramlásával szembeni ellenállásaink formáival és az azokból való kilépéssel. És megtanulunk másokat is ebben segíteni.
És közben megkezdjük a papnői archetipikus energiával való utazásunkat. Mit jelent pap/nőnek lenni? Milyen tulajdonságokkal bír egy pap/nő? Együtt keressük a választ ezekre a fontos kérdésekre, miközben megtanuljuk magunkba hívni a pap/nőt, elengedjük mindazokat a félelmeket, melyek ebben gátolnak minket. Megtanuljuk a szakrális tér létrehozását, melyben a szertartások transzformáló ereje és az EGY fénye másoknak is megtapasztalhatóvá válik.
Részvételi díja: 24 000Ft és 33 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Második Kör – Vágy Kapu * 2011. december 17-18.
A vágyak és álmok világában utazunk, rálátunk arra, hogy hogyan hozzuk létre mi saját magunk életünk történéseit és hogyan tudjuk figyelmünket a vágyott élet megteremtésére fordítani. Megtanuljuk, hogy hogyan tudunk ebben másokat is segíteni, támogatni.
Ismerkedés a szertartások világával, a szertartások elemeivel, a pap/nő szertartásokban betöltött szerepével.
Részvételi díja: 16 000Ft és 22 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Harmadik Kör – Gyógyító Kapu * 2012. január 28-30.
A gyógyulás valójában visszaemlékezés arra, hogy a Teljesség bennünk lakik és mindannyian egész-nek születtünk. Ezzel utazunk ezen a hétvégén, saját gyógyító folyamatunkban fedezzük fel a csodát, ami a mindig is magunkban hordozott teljességben lüktet, és megtanuljuk azt, hogy hogyan váljunk eszközévé mások gyógyulásában. Megtanulunk átlépni a ködfátylon túlra, hogy gyógyulást és segítséget kérjünk a láthatatlan világ birodalmának különböző rétegeiben.
Gyakorlatban mélyítjük a tudásunkat a szertartásokkal, illetve a sorsfordulókhoz kapcsolódó s – névadás, kézfogó, nővé- vagy férfivá avatás, válás, temetés stb. – szertartásokkal kapcsolatban.
Részvételi díja: 24 000Ft és 33 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Negyedik Kör – Pillanat Kapu * 2012. március 17-18.
Életünkben beleragadhatunk sokszor beleragadunk különböző érzelmi mintázatokba, és ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy semmi sem működik. Miközben az élet áramlik, és minden pillanatból varázslat nyílik. A pillanatban létezésben utazunk ezen a hétvégén, és az érzelmek életünket termékenyítő erejében, tesszük ezt saját jóllétünkért és azért, hogy a megszerzett tudással mások életét is támogathassuk.
Pap/női szerepünkben megtesszük az első lépést a Világ elé kilépésben, miközben a gyakorlatban erősítjük meg azt a papnői minőséget, ami a világok közötti utaztató szerep.
Részvételi díja: 16 000Ft és 22 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Ötödik Kör – Szerelem Kapu* 2012. április 28-30.
A Szerelem az Egységbe átrepítő gyönyörteljes élmény, mégis sokszor más kép és átélések élnek bennünk a szerelemmel kapcsolatban. Ezen a hétvégén a szerelemmel kapcsolatos hitrendszereinket alakítjuk át. Megszenteljük szexualitásunkkal, érzékiségünkkel és testünkkel való kapcsolatunkat. megszentelése. A falakból és védekezésből kilépve a Szív megnyitását választjuk. És közben megtanuljuk, hogy hogyan tudjuk ezt a majd hozzánk fordulóknak is tovább adni.
Megtanuljuk megnyitni a szemünket a “látásra”, fülünket a “hallásra”, testünket az “érzékelésre”. Megtanulunk olvasni az elemekből – vízből, tűzből, levegőből és földből – , a jelenbe pillantva értelmezzük a múltat és látomást keresünk, mellyel jövőt építhetünk saját magunknak és segíthetünk másoknak, egy egész közösségnek.
Részvételi díja: 24 000Ft és 33 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Hatodik Kör- Hatalom kapu * 2012. június 16-17.
A tűz elemmel utazunk ezen a hétvégén. A tűz a belső erő és a hatalom bennünk. A világ hosszú ideje visszaél az erővel és hatalommal, és ennek különböző szerepek eljátszásával mi is teremtői vagyunk. Ezen a hétvégén tanuljuk erőnket a saját szolgálatunkba állítani, tanuljuk a különbséget a belülről fakadó erő és a mások fölött gyakorolt hatalom között. És megtanuljuk azt is, hogy hogyan tudunk másokat támogatni az ego játszmákból való kilépésben és a saját teremtő erejük átölelésében.
A Világok közötti Utazás egy újabb formáját gyakoroljuk.
Részvételi díja: 16 000Ft és 22 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Hetedik Kör – Bizalom Kapu * 2012. július 28-30.
Az élet értünk történik. Az az erő, ami harmóniába rendezi az Univerzumot és a természetet a mi életünket is abba az irányba viszi, ami számunkra a legjobb. Az ebben való mély hit, azaz az EGY erejébe vetett ősbizalom annak alapja, hogy örömben és minden vágyottban bővelkedő életet élhessünk könnyedén. Ezen a hétvégén az Ősbizalom állapotával töltekezünk fel és megtanuljuk azt mások számára is érzékelhetővé tenni.
Az Istennő megtestesítése az ősi papnők szent tudománya. A papnő magába hívja az Istennőt, átadja testét az Istennő energiájának, így közvetíti az Istennő végtelen szeretetének szavait és hoz gyógyulást és reményt a hozzá fordulóknak. Kelyhei vagyunk mindennek, és bármilyen erőt megtestesíthetünk, megszólaltathatunk. Ezt az ősi tudományt sajátítjuk el a hetedik találkozás alkalmával.
Részvételi díja: 24 000Ft és 33 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
Nyolcadik Kör – Beavatás Kapu* 2012. szeptember 29-30.
Kétnapos szertartásban létezésen, a megtanultak gyakorlati alkalmazásán keresztül pap/nővé szenteljük magunkat.
Részvételi díja: 16 000Ft és 22 000Ft közötti összeg, amit jó szívvel ki tudsz fizetni
FIGYELEM! A hétvégéken általában 10:00 és 18:00 között vagyunk, péntekenként pedig 14:00 és 21:00 között (ez időnként változhat)
A második spirálról:
A képzés második éve a Lélek-Gyógyítóvá válás útja. A gyógyító személyes folyamatban segíti a Lélekre való visszaemlékezést, míg a papnő számos más formában segíti a személyes és csoportos Lélek- és Egység felismerést. A második évnek négy intenzív, személyes gyakorlat is a része, amely Boldogasszony, Istár, Danu és Dunasszony energiájának mély átélésén keresztül segít az előző életek emlékeinek megfényesítésében, a női erőbe lépésben, tisztánlátásban és a mindenség szeretettel való átölelésében.
A Pap/nő Iskola és a Lélek-gyógyítói Képzés sorrendje tetszőlegesen választható.
A Lélek-Gyógyító Képzésről ide kattintva találsz információt!




