„Egyesítettük a szíveinket és repültünk keresztül az Univerzumon, újra hitet tettünk Isten, az emberiség és egymás mellett.  Új szikra járta át a tudatosságunkat, átélésünk intenzívebbé vált, és ez varázserőt vonzott felénk. A felismerés és az erők egyesítésének pillanata volt ez. Férfi és Nő egy erővé váltunk. Nő és Férfi igazságának egyesítése elhozta az egyensúly erejét az Egységbe.” (FloAeviaMagdalena: Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna története)

Ez volt a mottója annak az elvonulásnak, amit Arató Mónikával tartottunk augusztusban Noszvajon. Két nap volt csupán, de mégis nagyon mély és szépséges folyamatokat nyitott ki, nekünk és a résztvevőknek is.

Mindkettőnkben az született meg az elvonulás után, hogy folytatni szeretnénk az utazást ezzel az energiával, együtt, mert az elvonuláson az is kiderült, hogy nagyon szép harmóniában tudunk együtt tanítani.

Így született meg a jövő évi Egyiptomi Utazás, amivel egy nagy álmom is valóra válik.

Tavaly született meg bennem a hívás, hogy egy útban összekapcsoljam Siwa Oázisát, a Fáraó beavató helyét és Abu Simbelt, a Királynő beavató helyét. Mi támogatná meg jobban azt, hogy az EGY ERŐT, a férfi-női szeretet-alapú együtt-teremtést felébresszük belül, mint két ilyen ősi hely? Nagyon örülök, hogy íly módon utazunk tovább az EGY ERŐ-ben Mónival, és várunk Téged is szeretettel:

EGY ERŐ – Szakrális Zarándoklat Egyiptomban Arató Mónikával és Veres Krisztával

2018. február 20-március 2.

siwa1

abusimbelbeavato

Február 20.  Repülés Kairóba, transzfer a szállodába

Február 21.   Utazás Siwa Oázisba, a Fáraók Beavató helyére, oda, ahol Nagy Sándor Királlyá szentelődött, és ahol megfordult Kleopátra és Magdaléna is. Útközben ebéd Marsa Matrouhban, majd hangolódás a tengerparton, Kleopátra öblénél, ott ahol a menekülő Kleopátra megértette, hogy eljövendő társában, szerelmében Nagy Sándor lelke tér vissza hozzá. Majd utazás Siwa Oázisába

Február 22.   Látogatás Siwa múzeumába, amely egy tipikus siwai ház, benne az amazighok használati tárgyai, ékszerei, melyeken keresztül mesél a múlt. Majd jeepes kirándulás a Nagy Homok-Tengerbe, ebéd a homokdűnék között, vacsora nyílt tűznél egy sivatagi táborban. Kapcsolódás az Őrzői Energiával, a Sivatag Harcosainak rendjén keresztül

Február 23.   Siwa óvárosának, a Halottak Hegyének, az Orákulum Templomának és Kleopátra fürdőjének felkeresése. Kapcsolódás az Őrzői Energiával, az Orákulum Papnői rendjén keresztül

Február 24. Utazás Kairóba

Február 25.  Napfelkelte a gizai piramisoknál, reggeli a gizai piramisok mellett a Mena House Hotelben. Gizai piramisok és Szfinx. Délután Egyiptomi múzeum.

Február 26.   Az Atlantisz Portálnál összekapcsolódás az elemek atlantiszi angyalaival. Szakkara gyógyító temploma, és Dahshour hold-piramisai. Este repülés Asszuánba. Szállás a núbiai faluban

Február 27.   Összekapcsolódás a núbiaiak által őrzött tiszta Atlantiszi energiával Kalabsha núbiai templomán és a núbiai falu energiáján keresztül.

Február 28.  Abu Simbeli Hathor Gyógyító Templom és Misztérium Iskola, a Királynők Beavató Helyének felkeresés

Március 1.    A philai Ízisz Templom, a Király és Királynő Szent Házasság Templomának bejárása

Március 2.   Repülés Budapestre

A zarándoklat alatt együtt utazunk:

  • szertartásokkal,
  • az ősi helyek meditációs hangolódással való bejárásával
  • az ősi Egyiptom mitológiájával, gyógyító eszközeivel és archetípusaival,
  • az egyéni és páros tudatosságot emelő, tantrikus kundalini jóga gyakorlatokkal a sivatagban, a Nílusnál, és az Ősi Templomok, Szakrális helyek közelében

Kiknek ajánljuk ezt az utazást?

Nőknek és férfiaknak, egyéneknek és pároknak, akik érzik a hívást. Az elvonulás semmilyen előképzettséget nem igényel.

Az utazás megálmodói és tanárai:

Veres Kriszta        

krisztakemuzeumGlastonburyben az Avalon Papnője Iskola, majd a Magyarországon vezetett Papnő Iskolám, és a Kárpát-medencében valaha tisztelt Istennői minőségekkel való mély kapcsolódás segített megérteni és megérezni azt a Szakralitást, melyet Nőként önmagunkból előhozhatunk. De így az ösvény, amit jártam, még eléggé fél-lábas volt. A Megszentelt Férfi-energia beengedését, befogadását, vele való kapcsolatom gyógyítását Egyiptom hozta el. 2011 óta élek Egyiptomban, és a két energia belül és kívül való egybesimítását folyamatosan táplálja az Ősi Egyiptom templomaival, tudásával való kapcsolódásom, mindaz, amit az Iszlám – legfőképpen szufizmus – gyakorlásából kapok, és a házasságom, melynek kulturális különbségeiben akár el is veszhettünk volna, de mégis EGYütt, egyre könnyebb léptekkel járjuk az EGY ERŐ ösvényét.

 

 

Arató Mónika

egyeromoniKriszta három éves Papnő Iskoláját 2010-ben végeztem el. A képzés során felismertem, hogy a testem mennyire merev attól, hogy egy elferdült világ értékeinek próbálok nőként megfelelni. Sokat lágyultam, a csípőm és a testem mozdulatai áramlóbbak lettek az által, hogy közelebb jutottam önmagamhoz, és ez teljes nőiességemre visszahatott. Kerestem az igazi szerelmet, a Társam, aki el is érkezett az életemben, és Tőle kaptam a legszebb ajándékot is, a kislányunkat. Vele együtt, elkötelezetten keressük önmagunkban, és egymással is az EGYSÉGET, mely minden eddigi tudatosságunkon túlmutat.  Végtelenül hálás vagyok a kundalini jóga tantrikus hagyományának, melynek 2014 óta tanára vagyok, hogy beavatott az energiák ismeretébe és tudatos használatába. Feladatomnak tekintem, hogy az EGYSÉGRŐL meséljek, írjak, nőket és férfiakat tanítsak arra, hogy teremthetjük meg mindezt együtt.

 

 

Részvételi díj: 350 000Ft + repülőjegy (kb. 150 000Ft)

KEDVEZMÉNY! 22 000Ft kedvezményt kapsz a részvételi díjból, amennyiben október végéig jelentkezel a részvételi díj (164 000) felének befizetésével. (Az előleg vissza nem térítendő, másra átruházható)

A részvételi díj tartalmazza a szállást 10 éjszakára (3 éjszaka Kairó,  3 éj Siwa, 4 éj Aswan), félpanziót, a reggelit a Mena House Hotelben, a transzfereket, kirándulásokat, a belépőjegyeket, a sofőrök, egyiptomi kísérők, és a templomok őreinek borravalóját, és a tanításokat Mónitól és Krisztától.

A részvételi díj nem tartalmazza a repülőjegyet (kb. 145 000Ft), az italokat, további étkezéseket, a belépőjegyet a gizai Piramisokba (a Nagy Piramis belépőjegye 200EGP, a két másik piramis 40EGP), a borravalókat a szállodákban, hajón, és az egyiptomi vízumot (25USD).