„Többé már nem választottam a védekezést, mert megtöltött és felszabadított a szeretet. Kiszabadított a dualitás hiedelmeiből, abból, hogy elhisszük a szétválasztottságot és azt, hogy védekeznünk kell. Emlékeztem arra, hogy ők én vagyok, és én ők vagyok, és mi egyek vagyunk. És ez áldás volt számomra.” (Flo Aeveia Magdalena: Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna története)

Néhány napja összetalálkoztam valakivel, aki arról beszélt, hogy használja a mágiát, de a feketét csak akkor, amikor meg kell védenie magát. Megkérdezte tőlem, hogy mit tennék akkor, ha azt tapasztalom, hogy valaki „tőröket dobál rám”.

Én Magdaléna fenti szavaiban és a Magdaléna által választott útban hiszek. Spirituális utam kezdete óta tudom, hogy a védekezés börtönbe zár, ezért sosem alkalmaztam, és sosem tanítottam különböző védelmi technikákat. Semmi sem tud ártani nekünk akkor, amikor a középpontunkban vagyunk és valódi eszenciánkat, azaz a szeretetet sugározzuk ki magunkból.

Csak akkor tud ez a „tőrdobálós” történet az életed részévé válni, amikor a te rezgéseid is ezen a tudatszinten vannak. És, amikor védekezel, meg védekezésből visszatámadsz pont abban a rezgésben erősíted meg magadat, amellyel a „támadást” magadhoz hívtad. És minél többet védekezel, annál inkább ebbe a beszűkült tudatszintbe zárod magad, és egyre több ilyen tapasztalást hívsz az életedbe.

A képlet egyszerű: A VÉDEKEZÉS BÖRTÖNBE ZÁR, A SZERETET FELSZABADÍT.

Februári szertartásomon a védekezésből a szeretetbe lépünk:

„Védekezés helyett SZERESS!” Szertartás

2013. február 3. 19:00-21:30

„Az angyal nem várta meg a válaszomat, hanem elkezdte megmutatni különbséget védekezés és megnyílás között. Megmutatta mindkét választás következményeit. Láttam, hogy egyedül leszek, ha a védekezés erősebb, mint a szeretet. Ha félek a többiektől, akkor nem engedem be őket a szívembe, és nem tudom teljesíteni a küldetésemet. Jelen kell lennem a pillanatban, hogy a szeretet átalakíthassa a félelmet.” (Flo Aeveia Magdalena: Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna története)

Ezen a szertartáson Magdalénához hasonlóan végigutazunk mindkét választás következményein. Megnézzük, mi történik akkor, ha továbbra is a védekezésbe zártságban maradunk, és mi történne akkor, ha választanánk a szeretetet ott, ahol eddig védekeztünk. Utazunk a szeretet választásával, és tanuljuk egyszerű, de hatásos módjait a középpontban, és a szeretetben való megpihenésnek.

„És ha benne maradok a szeretetben, mindig a szeretetben akkor a szeretet haza vezet, megtölti a lelkem és nekik is tükröt mutat ez majd saját tökéletességükre. Ítéleteik eltűnnek, ahogy érzik a szeretetet, és így össze tudunk találkozni, kívül a félelem falain és megtapasztalhatjuk az egységet.” (Flo Aeveia Magdalena: Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna története)

A „Védekezés helyett Szeress” Szertartás részvételi díja 4 500 Ft. KEDVEZMÉNY! A Te részvételi díjad csak 3500Ft, ha január 22-ig bejelentkezel és benne vagy a következő tíz jelentkezőben!

TOVÁBBI KEDVEZMÉNY! Budapesti tartózkodásom alatt négy szertartást tervezek. Ha három szertartásomra bejelentkezel, a három szertartás részvételi díja csak 8300Ft az eredeti 9900Ft helyett.

A szertartásokról további infót a szertartások nevére kattintva találsz: Lélek Tájai Szertartás„Hathor Kelyhe” Szertartás, Lótusz Szertartás

Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot:

Hogyan szólíthatlak: *
Email címed: *
Teljes neved: *
Telefonszámod: *
Pontos címed: *